Értékelés: 3.67 eredetieskedő verbálerotikus szájhős az 5-ből
Kedvenc karakter. Emmi
Ezt a könyvet nem a közelmúltban olvastam (hanem két hónapja), de jobb későn, mint soha - ez a mondat azt hivatott jelölni, hogy senki ne várjon világszínvonalú bejegyzést, de hát én nem szoktam olyat írni.
Nagyon régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, mert szeretem a levélregény műfaját, nem mellesleg mindenki áradozott róla a Molyon... nos, engem közel sem nyűgözött le annyira, ennek pedig egy, egyetlen oka van: én már átéltem ezt az édes-bús szituációt, sajnos nem is egyszer.
Az internet alapvetően csodálatos dolog, hiszen hidat képez akár több ezer kilométerre lévő emberek között is, ám ennek is két oldala van: olyan emberek között is kapcsolatot, bensőséges kapcsolatot teremt, akik a világháló nélkül aligha kerülnének olyan helyzetbe, mint Emmi és Leo.
Két ember valahogy "egymásba botlik" a web valamelyik szegletében. Beszélgetni kezdenek. Aztán beszélnek, beszélnek, lassan, fokozatosan, szinte észrevétlenül teret nyernek egymás életében, habár csak korlátozott mértékben. A következő szakaszban szinte függenek egymástól, annyira bensőségessé válik a viszonyuk, hogy az személyes találkozás nélkül szinte perverznek tűnik. És itt jön az egyes számú bökkenő: mindketten kialakítottak a másikról egy képet az írottak alapján, és félnek, hogy kártyaváruk, illúziójuk összeomlik. De a legnagyobb gond az, hogy Emminek családja van.
Fene essen az internetbe, nem igaz? Ami kezdetben ártatlan beszélgetésnek indul, hamar komoly válsággá növi ki magát.
Sajnos ez nekem feszültséget nem, csupán lagymatag érdeklődést szült; mint említettem, ezt a szituációt már átéltem - ill. csak hasonlót, mivel egyikünknek se volt családja, hihi -, és akkor tényleg izgi dolog. És csak első esetben, max. az első kettőben, utána már viszont baromi fárasztó. Tudtam, mi játszódik le Leóban és Emmiben, mit éreznek, mit gondolnak, milyen kín feszül a lelkük szívében. Tudom, milyen az, amikor egy olyan ember virtuális levele jelenti a legnagyobb örömöt, akinek csak a keresztnevét - vagy sok esetben még azt sem - ismerjük. És azt a savként maró fájdalmat is ismerem, amikor ésszel tudja az ember, hogy most kellene abbahagyni, most kellene leállni, de képtelenek vagyunk rá. Leóékat is hajtja a virtuális kémia, és csak késeltetik annak a megszakítását, amelynek tudják, hogy nincs jövője, nem lehet jövője.
Vagy mégis? Kiderül a folytatásból, A hetedik hullámból, ami két hónapja sóhajtozik az éjjeliszekrényem fiókjában.
Kapcsolódó kötet: A hetedik hullám (folytatás)
Kiadó: Park
Kiadás éve: 2010
Fordította: Kajtár Mária
Ár: 2900 Ft
Az író honlapja
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése