Értékelés: 5 cukorkristály az 5-ből
Kedvenc karakter: Ayşe, Ferentinou úr, Selma Özgün
Sokáig hordoztam magammal ezt a könyvet, szinte mindenhová követett utamon - főleg vonaton és vízparton olvastam, ami, lássuk be, nem éppen ideális közeg egy ilyen súlyos regény olvasására, és ez alatt nem csupán a tömegét értem (habár az sem elhanyagolható). A kiadó másik kiadványához, a Marija Morevna és a Halhatatlanhoz hasonlóan összetett, sokrétű szöveggel állunk szemben; szemkápráztató színkavalkádban keveredik benne a múlt, a jelen és a lehetséges jövő. A fikció és a valóság. A történelem és a modern technológia, a filozófia és a vallás, a művészettörténet és a közgazdaságtan, az istambuluk és a városok királynője, egy rozzant faház és egy hipermodern, üveg és acél épület, egy kalandvágyó, bebörtönzött kisfiú és egy begubózott öreg egyetemi professzor. Törökök, kurdok, örmények, görögök, keresztények és iszlámisták. Sokszor úgy éreztem, ez a könyv maga is egyfajta mikrográfia, a betűk náluknál kisebb betűkből állnak, amelyek még apróbb írásjelekből tevődnek össze, és így tovább, egészen a szemmel alig kivehető mintáig. Azt persze nem tudom, hogy Isten titkos neve van-e a regényben elrejtve, ahhoz az sem lenne elég, ha én lennék az utolsó hurúfi testvér, de még dzsinneket se látok, és nem tudom megállapítani egy hüvelykujjnyi Koránról, hogy értékes-e vagy csupán a szokásos turistaetető darab.
A történet középpontjában a cím sugallatával ellentétben nem annyira az Adem Dede téren lévő dervisház áll, hanem annak néhány lakója, akiknek az élete valamilyen módon majd keresztezi egymást. Elsőként Necdetet ismerjük meg közülük, a huszonéves csellengő srácot, akit ide-oda sodor az élet. Ő az egyetlen a dervisházban élők közül, aki éppen a villamoson tartózkodik, amikor az öngyilkos merénylet történik; az eseményt követően a munkahelyi vécé kézszárítóján egy lángoló, kövér csecsemőt vesz észre - egy dzsinnt, amit száz meg száz társa követ, majd később a zöld szent. Adnan szintén fiatal férfi, de tökéletes ellentéte Necdet Hasgülernek: a pénz szinte ragad hozzá, ami közgazdászként nem utolsónak számító szerencsés vonás. Emellett céltudatos, jó kiállású, karizmatikus egyén, igazi tökös srác, és szinte mindenből pénzt tud csinálni, mivel tökéletesen rá van hangolódva a piaci változásokra. Elgondolkodtam azon, mi vonzotta hozzá Ayşét, ezt a művelt, kifinomult régiségkereskedőt - valószínűleg a kisugárzása, a férfit pedig az, ami belőle pont hiányzik, ez alakulhatott át egy olyan ütésálló szerelemmé, ami kibír családi viszályt, szakadéknyi különbségeket. Ayşét kedveltem a legjobban, az egyedi, különleges ízlés, a kereskedő haszonlesése, az ambíció a legmeghatározóbb tulajdonságai. Necdetet most se igazán tudom hova tenni, Adnant legalább be tudtam passzintani az egyik kényelmes skatulyába, aki meglepő módon bizonyos dolgokban elég konzervatív, és a történet egyik eseményénél kiderül, hogy a vastag kéreg alatt rejtőzik némi lélek is. Velük ellentétben Georgios Ferentinout, a vén görögöt és társaságát nagyon kedveltem, ő a tipikus példája annak, amikor egy nagyon intelligens ember egy mondvacsinált ok miatt gyakorlatilag tönkreteszi az életét, és ezen mindig totálisan elképedek. Can és Leyla pedig tipikus karakterek - félreértés ne essék, nincs velük semmi problémám, csak nem nőttek a szívemhez -; az előbbi a kalandra, izgalomra éhes kisfiúé, akitől a szívproblémája miatt elveszik a fél világát, füldugót kell hordania, mert egy erősebb zaj megölheti. Leyla frissen végzett marketinges, aki kétségbeesetten kapálózik, hogy maga mögött tudja szülővárosát és családja megnyugtató távolságban legyen tőle.
Ebben a könyvben mindenki üldöz valamit; egy régmúlt szerelem emlékét, egy fél Koránt, egy mondabeli mézzé lett embert, pénzt, titkokat, igazságot - körülöttük pedig ott van a hőségtől vibráló, lüktető Isztambul, ez az emberi szívekből, emberi álmokból épült város, amely a titokzatosság ékszerét viseli a szíve táján, ahol a lehetetlennek számító dolgok teljesen hétköznapiak. "Egész Isztambul ünnepel... És Isztambul gyászol, Isztambul retteg, Isztambul remél. Isztambul minden." Az imára hívó szó dallamára táncolnak az emberek, akár a kerengő dervisek - örökkön-örökké, mert ez a város addig fog állni, míg emberi szív dobog a Földön, akárcsak a történeten végigvitorlázó gólya, amely a hosszú élet jelképe.
Sokáig hordoztam magammal ezt a könyvet. És még sokáig is fogom. Agytekervény-és fantáziamozgató, elgondolkodtató, számolgattató és elringató történet egyben, sok helyütt olyan gyönyörű mondatokkal, hogy többször elolvastam egymásután. Viszont nem futkosós könyv, inkább ne olvassátok úgy és olyan körülmények között, ahogy én. Vele le kell szépen ülni, bekucorodni valami kényelmes (és hűvös) helyre, és átlépni a 2027-es év Isztambuljába, a csodák és az isteni megjelenések korába.
A könyvet köszönöm az Ad Astra kiadónak!
Kiadó: Ad Astra
Kiadás éve: 2012
Fordította: Tamás Gábor
Ár: 3490 Ft
Nah ez is felkerült a kívánságlistámra (miattad, meg amiket írtál róla) :P
VálaszTörlésEz egy nagyon jó értékelés lett. Gratula! Mindent meg tudtál fogalmazni, ami nekem nem jött össze. És igazad van: azóta már elolvastam pár könyvet, de A dervisház története még mindig ott mocorog a fejemben,még mindig előbukkan a legváratlanabb időpontokban és gondolatok között. Szerintem 1-2 év múlva, egy hűvös időszakban (ahogy mondtad) újra kell majd olvasnom. :)
VálaszTörlészakkant: nagyon jó könyv, úgyhogy nem kérek bocsánatot érte;)
VálaszTörlésShanara: köszi:) Szerintem elég kusza lett, de hajnalban nem vagyok képes többre.
Én a Marijával (is) így vagyok, újra kell olvasni.
Kisasszony, ez nagyszerű lett! (csak most olvastam el, mert a magamé előtt nem szívesen olvasom másét) Őszinte gratula!
VálaszTörlésshizoo: köszönöm szépen:)
VálaszTörlés(Én se szoktam a többiekét elolvasni, mielőtt a sajátomat megírnám.)