2014. április 5., szombat

Fekete vér

"JANUÁR 11. HÉTFŐ
Felkelek és lezuhanyozok. Megmérem magam, felöltözök, és kimegyek a konyhába. Eszek egy almát és egy sovány joghurtot, és kabátba bújok. A homályban kisétálok a buszmegállóba, és a szőrkucsmásokkal együtt felszállok a sáros buszra. Leülök az ablakhoz, és még egyszer átolvasom az aznapra feladott tanulnivalót. Leszállok a buszról, és a barnaságon át elsétálok az iskoláig. Az osztályban az első sorban ülök, és figyelek. A menzán salátát eszek és vizet iszok. A teremben ülök és jegyzetelek. Jelentkezek és sportolok, énekelek, és felelek, ha kérdeznek. Hazabuszozok. Megmérem magam. Eszek egy almát, és megcsinálom a házit, háromszor elolvasok minden tanulnivalót. Aláhúzogatom és bemagolom őket. Kék füzetbe kiírom a nyelvekből feladott szavakat, és fél órán át ismételgetem őket. Kimegyek, és egy órát futok a feketeségben. Visszajövök, és csinálok ötven fekvőtámaszt, száz guggolást, kétszáz hasizmot, száz feneket, száz belső combot. Eszek egy almát meg egy sovány joghurtot, és megmérem magam. Elalszom."

Kira Poutanen: A csodálatos tenger

Régóta kíváncsi voltam erre a könyvre - emlékszem, amikor elindultam, hogy kikölcsönözzem a könyvtárból, a harmadik megállónál lerobbant a troli, és mérgemben hazasétáltam -, és patnek köszönhetően, aki az Egy nap a láthatatlan házbant is megismertette velem, elolvashattam Julia történetét.
Julia 15 éves kamaszlány, osztálya egyik legjobb tanulója, rendezett, viszonylag normális családi körülmények között él. A külső szemlélők számára sok esetben érthetetlen, hogy az ilyen lányok (vagy fiúk) miért lépnek az önpusztítás útjára. A "nem tudja, mit csináljon jó dolgában" attitűddel nem lehet elkönyvelni, ha valaki harminc kilóig éhezteti magát - vagy még tovább.
Kicsit közelebbről megvizsgálva már látjuk a repedéseket; Julia tankönyvbe illően halad a betegség útján, a kiváltó okokat is ismerjük - a túlzott iskolai nyomás, teljesítménykényszer, a kiegyensúlyozatlan családi viszonyok. Alig észrevehető, lényegtelennek tűnő dolgok kezdik zavarni a főszereplőt, a meg nem oldott szorgalmi matekfeladat - hála egy folyton siránkozó, mégis kiválóan teljesítő osztálytársnak -, egy barátnő fogyókúrája, az, hogy mindenki csodálja egy sovány lány kiálló bordáit a tesiöltözőben. Julia a mártásban úszó húsgombócot nézi, eszik egy kanállal, és érzi, hogy a zsír szétárad az ereidben. Undorítóan és nehéznek érzi magát.
Este elmegy futni. Mindenkinél erősebb és gyorsabb akar lenni, a hideg levegő csípi a bőrét.
Egy magazin alapján edzéstervet állít össze. 30 perc futás, 50 hasizom-és fenékgyakorlat.
Nem eszik cukorkát, csokit, kekszet.
Bűntudata lesz a nagyi fánkjától. Elmegy futni.
Csak salátát, almát eszik és csak vizet iszik.
Állva tanul, mert úgy több energiát éget el.
Nem tud aludni. Felkel hasizomgyakorlatokat csinálni.
Azt hazudja, fáj a gyomra. Az ételt a szemetesbe kaparja.
Már nem bír enni.
Aztán már nem is éhes.
A vére feketén zubog, lassan kiárad a szemén, az orrán, a száján keresztül és mindent elönt maga körül.

A naplót olvasva elég hihetetlennek tűnik, hogy senki nem veszi észre a környezetében, mi történik. Már találkoztam egy-két könyvben az asztalnál szalvétába göngyölt és később kidobott étellel, ezt a trükköt Julia is alkalmazza, és a családi vacsoránál senkinek nem tűnik fel. Nemhogy a családjának (az anya ráadásul pedagógus), de az iskolaorvosnak se, 30 kg körül járva pedig a pszichológus azt kérdezgeti, Julia mit szokott csinálni a barátaival. Nagyon sarkos az írónő ítélete, arra tippelek, hogy a saját dühe munkál benne, bár nem tudom, mennyire önéletrajzi ihletésű a regénye. Talán úgy érezte, senki nem veszi észre vagy törődik vele, és még kevésbé értik meg. A könyv felszínre rántott bennem egy rég elfeledett emléket, egy különösen megalázó tesiórát (ahol a barátnőm is kiröhögött), majd anya tombolását arról, hogy így is épp elég kövér vagyok, amikor kértem, hogy mentessen fel tesi alól. Úgy éreztem, egyedül vagyok a világon. Arctalan szorongásként az összes hasonló emlék felszakadt bennem, amikor a pasimnak először sikerült elrángatnia az edzőterembe és (részben emiatt) úgy bőgtem itthon, mint a záporeső.

A társadalomkritika is hangsúlyozottan jelen van a regényben. Julia, sok lányhoz hasonlóan, beveszi a női magazinok retusált hazugságait és a seggfej apja viselkedése is rátesz egy lapáttal arra, hogy Julia gyengének, kiszolgáltatottnak és idiótának lássa a nőket, akik a saját testük foglyai, ezért meg akar szabadulni a sajátjától. Erős és tökéletes akar lenni, akit nem bánthat senki."De én vékony leszek, szép és erős, tökéletes hóangyal, vízitündér, jéghercegnő, akit senki nem érinthet meg..." - az idézetről eszembe jutott a Jégviráglányok, ami a könyv testvérregénye is lehetne. Üvöltő ellenpéldaként szolgálnak a lány öccsei, akik egész nap a lakásban vagy a szabadban tombolnak, a köztes időben meg állandóan édességet zabálnak.

Nyomasztó, dühös érzelmeket kiváltó könyv A csodálatos tenger, igazából alig vártam, hogy vége legyen. Olyan érzés volt befejezni, mint lelökni a mellkasomról egy mázsás súlyt, mintha kicsit kitisztult volna az ég.

Eredeti cím: Ihana meri
Kiadó: Cerkabella
Kiadás éve: 2009
Fordította: Bába Laura
Ár: 1950 Ft

4 megjegyzés:

  1. Ó, azok az isteni tesiórák! Akkor már ketten vagyunk, akinek sikerült elvenni a kedvét a mozgástól, szerintem az emberek elég nagy hányada itt utálja meg a sportot és a mozgást, kinek lenne kedve lemenni egy edzőterembe vagy egy csoportos edzésre, ha még az agyának a hátuljánban ott van az emlék arról, ahogy nevetgélve vizslatják az osztálytársai, ahogy nem bír felmászni egy kötélen?

    VálaszTörlés
  2. A csoportos edzéstől kiráz a hideg, az edzőterem esetében is azt szeretem, ha minél kevesebben vannak, bár igaz, amit v. mondott, hogy a kutya nem törődik velem.:)
    Ja, ugyanaz, mint az olvasás esetében amúgy.
    Nekem nem ment a kosárlabda, a röplabda, a kötélmászás, a talajtornánál már az első bukfenc után szédültem, a magasugrás szintén fiaskó volt. És az a vicc, hogy a tanárok azt hitték, hogy szívatom őket, aha, pont olyan típus vagyok.:P Egyedül a 12 perces futást szerettem, meg amikor lehetett tollasozni és floorballozni.
    Neked sikerült valamennyire leküzdeni az undort?

    VálaszTörlés
  3. Én is jelentkezem az anonim tornaóra-károsultak klubjába. Én is ott utáltam meg a sport minden fajtáját, és mai napig nem sikerült teljesen rendbejönnöm. Ugyanez megvolt, egy halálosan frusztrált tanárral súlyosbítva, aki cikizésben messze túltett az összes gyereken.

    VálaszTörlés
  4. Szerintem ez olyan, hogy visszük magunkkal egy életen keresztül. Nem kell túldramatizálni, de alábecsülni se.
    Elég sokszor eszembe jutott, hogy miért ne lehetne a tesiórát úgy csinálni, hogy ha akinek herótja van attól, hogy a tornacipő szagú teremben kínozzák és kiröhögjék, az elmegy máshova. Mondjuk úszni, aerobikozni, bármi, és lenne ott egy felügyelő, aki aláírja, hogy nevezett tanuló elvégezte a szükséges mozgásmennyiséget. Nem szól hozzá, nem cseszegeti, csak igazolja.
    Asszem, bevezették, hogy mindennap legyen tesióra.

    VálaszTörlés