2014. szeptember 25., csütörtök

Mostanában ezeket fogom olvasni

Nem lesz egy hosszú felsorolás, mert a széljárásként változó kedvem nem engedi a hosszas tervezgetést.

Szerb Antal: A Pendragon legenda
Az Utas és holdvilág óta kíváncsi vagyok en bloc Szerb Antalra, meg szeretném növelni a magyar szerzők arányát az idei olvasmánylistámon, ugyanis még csak 12 hazai szerzőnél járok.






Lawrence Block: Sírok között
Bizonyos friss megjelenéseknek (főleg, ha mézesmadzagként huzigálják előttem) nem akarok ellenállni. Blockot, és főleg Scuddert régóta szeretem. Nagyon remélem, hogy nem minden elkövetkező részből filmet készíteni, hogy az Agave folytassa a kiadását.





China Miéville: Patkánykirály
Mint említettem, bizonyos megjelenéseknek nem akarok ellenállni. Annyira odáig voltam a Krakenért, hogy szeretnék átélni egy hasonló élményt, remélem, a lányok kedvenc vízöntögető írója hozza a színvonalat.






Stefano Benni: Gyorslábú Achille
Korábban már szembe jött velem ez a kötet, de valamiért nem birizgálta a fantáziám. Szerencsétlenségemre (haha, igazából nem) elolvastam a fülszöveget, és a legutóbbi alkalommal ki is ragadtam a könyvtárból.






Hogy mi lesz még ezen kívül? Jó kérdés. Szeretnék az idén beszerzettekből minél többet elolvasni, a maradék várólistacsökkentőket szintén. Meg Az idő térképét, eljutni végre Szabó Magdához, A vérgrófhoz, meg úgy az összes olvasatlan könyvemhez. Ja, meg újraolvasni is szeretnék, a Szonyecskát (igaz, hogy Ulickajának egy rakás könyvét nem olvastam még, de kit zavar) meg Kepes Könyvjelzőjét, imádtam azokat a novellákat és nosztalgikus emlékek fűznek hozzá.


13 megjegyzés:

  1. Jaj de jó, A Pendragon legenda fantasztikus! :)
    Kíváncsi leszek a véleményedre.

    VálaszTörlés
  2. Még keveset olvastam belőle, de úgy érzem, bejövős lesz.:)

    VálaszTörlés
  3. Nekem arról, hogy mit fogok olvasni rendszerint fogalmam sincs. 10-ből 6 könyvet amibe belekezdek sosem fejezek be.
    Ennek tükrében nem is értem hogyan sikerült idén eddig 32 nem rövid könyv végére érnem. :)

    VálaszTörlés
  4. Ennyire sikerül kifogni a rosszakat, vagy csak úgy félbemaradnak?
    Általában én se tudom, mik jönnek, de a fentiek közül kettő reci, egy könyvtári, és a határidő kb. behatárolja az olvasás idejét.
    Mert jókat fogtál ki.:) Mik tetszettek a legjobban?

    VálaszTörlés
  5. Ennyire rosszakat fogtam ki. Főleg fantasy-ban botrány, hogy miket ki nem adnak már.
    Amik nagyon tetszettek, időrendben:
    Chris Wooding - Tales of the Ketty Jay (az egész sorozat)
    Dan Simmons - The Terror
    Peter Cameron - Someday This Pain Will Useful to You
    Stephen Fry - Moab is My Washpot
    Paul Murray - Skippy Dies
    Paul Russel - The Coming Storm
    Charles Palliser - The Quincunx
    J. K. Rowling - The Casual Vacancy
    Eleanor Catton - The Luminaries
    Django Wexler - The Shadow Campaigns (sorozat)

    Most, hogy így összeírtam neked el is kenődtem egy kicsit, mert ez kevés igazán jó könyv 9 hónapra.

    VálaszTörlés
  6. Égek, mint a rongy, de jó pár szerzőt nem ismerek közülük. Simmonstól szerettem a Hyperion sorozatot és az Átmeneti üresedés nekem is etalon idén, csak hogy mentegessem magam.:)
    Nemrég összeszedtem, hogy mely könyveket élveztem nagyon-nagyon, amik a jók közül is kiemelkednek.... hát, nincsenek sokan.

    VálaszTörlés
  7. Nem kell égni, szeretem a kevésbé ismert szerzőket, igazából direkt vadászom rájuk. :)
    Eleanor Catton nyerte a 2013-as Man Booker díjat, így se rémlik? A többiek tényleg nem túl népszerűek.

    VálaszTörlés
  8. Dede, őt ennek révén "ismerem", de kb. ennyiben ki is merül, amit tudok róla, ezért nem említettem az előző kommentben.

    VálaszTörlés
  9. A Luminaries-t csak akkor olvasd el ha nem zavar, hogy egy rejtélyek körül forgó történetben a könyv végére semmi sem derül ki egyértelműen. (Ráadásul 830 oldalt elolvasol mielőtt pofára esel.)
    Én órákig tiszta ideg voltam miután befejeztem.

    VálaszTörlés
  10. Attól tartok, az angolom nincs hozzá a megfelelő szinten, de megjegyzem az információt.:)
    Akkor ezek szerint ez volt az oka, amit egyszer szeee-nél említettél (hogy felmérgesített a The Luminaries).

    VálaszTörlés
  11. Ez, de a többi része meg fantasztikus, úgyhogy marad kedvenc. (Te megjegyzel ilyeneket? :D)
    Szerintem egyébként le fogják fordítani egy-két éven belül.

    VálaszTörlés
  12. Ah, ha valaki nem adja ki a Catton könyvet nagyon hamar, morcos leszek :) Amióta először olvastam róla, szeretném, de angolul én se merem. Mondjuk a Bookereseket általában azért kihozzák :)

    VálaszTörlés
  13. Egyszer nagy bátran belinkeltem ajánlásra a Parknak:(

    VálaszTörlés