2014. szeptember 15., hétfő

Pár gondolat

1. Kezdjük a nyafogós résszel: meg vagyok fázva, már fáj a tüdőm a köhögéstől, utálom az ACC-t, fogalmam sincs, hogy képesek ilyen szörnyen büdösre és borzalmas ízűre csinálni ezeket a vacak köhögéscsillapítókat, de a világból ki lehetne kergetni vele.
Tegnap volt a legrosszabb, alig aludtam, korán kellett kelni, megint kitolt velünk a közlekedés (még futnom is kellett, ami extra nyűgösséget jelent), amíg vicomte lefutotta a félmaratont, rettenetesen fáztam - de legalább befejeztem a The Restorert -, még migrénem is lett, de az eső nem esett. A több ezer nevező és szurkoló közös imája megint működött. A csí aztán délutánra elengedte magát, de addigra meg volt engedve az esőnek, hogy tomboljon. Tombolt is, éjszaka is zuhogott. Nem tudom, mikor szedtem fel, hogy nyugtalan leszek az esőtől, de hülye ötlet volt. A tegnap délután kimerült az alvásban, meg a kanapén való fetrengésben, miközben elszántan próbáltam olvasni a Salamon király szorongot.
2. Szeretem az őszt, a nyár mellett ez a kedvenc évszakom. Nem az undorítóan nyálkás, esős arcát, hanem a füstillatú, hulló faleveles oldalát. Eszembe is jutott a Vándorünnep meg A szél árnyéka, annyira őszi könyvek, meg is kívántam őket, pedig az utóbbit idén már újra olvastam.
3. A cím szenzációhajhász, de nagyon érdekes ez a cikk, pontosabban a benne leírt kutatás, jó lenne alaposabban megvizsgálni a kérdést, több formátumra, műfajra és eszközre kiterjesztve.
Vicces dolog ez, amint elterjed valami újdonság, sokan reszketnek, féltik az előzményeket, a múltat, mások mellszélességgel kiállnak az új mellett. Én nagyon szeretem a kindlimet, név szerint Pannit, de a papírkönyveim a szívszerelmeim, nem cserélném le a könyvtáram dokumentumokra. Nem ugyanaz, pontosabban nem ugyanolyan jó élmény számomra. Nem ragozom tovább, mert untig vitatott téma, és mert Panni még megsértődik és csutkáig lemeríti magát.


19 megjegyzés:

  1. Jobbulást!

    Én is szeretem az őszt. :) Nekem inkább a beborult, mindjárt elalszom idő jön be, és amikor megyek az utcán, süt a nap de nagyon gyengén és a falevelek táncot járnak a széllel körülöttem.

    VálaszTörlés
  2. Oh, jobbulást!
    Én is egyre jobban szeretem az őszt (emlékszem tavaly teljesen odáig voltam érte), de idén nekem is sikerült egy jó kis megbetegedéssel köszöntenem. Ami teljesen kiakasztott mert most kezdtem az egyetemen és már így is lemaradtam egy csomó információról nem hagyhattam ki az első hetet, úgyhogy muszáj voltam bemenni. És újra kitört rajtam a könyvapátia nincs kedvem semmit olvasni, még Moningot is szüneteltetem, ami már nagy szó. Na, de nem panaszkodom :)
    Nem tudom, hogy egy pszichológus mint mondana erről, de nekem az eső hangjától, meg a nagy viharoktól mindig jó kedvem lesz (aztán mindig lelkiismeret furdalásom lesz, mert tudom mekkora károkat okoz egy vihar, én meg úgy élvezem őket).

    Egyébként szerintem a könyvek meg az e-bookok megférnek egymás mellett. Most hosszan nem fejtem ki miért, de egyszer láttam egy nagyon frappáns képet amint egy seprű és egy könyv ülnek a bárpultnál és az seprű azt mondja a könyvnek "Nyugi, nézd már mióta feltalálták a porszívót és mégis itt vagyok" :)

    VálaszTörlés
  3. Jobbulást!
    Azért remélem a hétvégére szebb időnk lesz.
    A cikknek csak az elejét olvastam el, én egyelőre nem érzem, hogy kevésbé emlékeznek az e-könyvekre, mint a papírra, de én a papírt is hamar elfelejtem, szóval lehet nem vagyok mérvadó. :))

    VálaszTörlés
  4. Gyógyulj meg hamar :)
    Óh, behúzom fülem-farkam, én az ősznek minden formáját imádom, eshet eső, fújhat szél, örömünnep hogy véget ért a nyár - utálom a meleget, sorry :) Elő kéne vennem nekem is végre A szél árnyékát...
    Kíváncsi vagyok nagyon, hogy fog tetszeni a Salamon király, majd írj róla ;)

    VálaszTörlés
  5. Uh, ez a betegség nem hangzik jól, remélem, hamar helyrejössz!
    A szél árnyékán nagyon gondolkozom, de mostanában mintha több könyvet is újraolvastam volna (legalább angolul), és lelkiismeret-furdalásom lenne szerintem:)
    Ami a cikket illeti, nekem nem mindig egyértelmű, hogy milyen eszközről van szó, valahol iPadet emlegetnek pl és pdf formátumot, hát szerintem tökre nem mindegy, hogy egy fénylő képernyőn kell pdf-et bogarászni, vagy egy szembarát kindlin akkora betűket, ami neked tetszik. Erről jut eszembe, hogy szegény kindlimet hogy elhanyagoltam az utóbbi időben, kb 3 könyvet olvastam el rajta, pedig egy éves!

    VálaszTörlés
  6. Mihamarabbi gyógyulást Neked!
    Én is ősz rajongó vagyok és nekem akár eshet is, mondjuk leginkább akkor ha otthon, bentről nézhetem ahogy szakad. De azért ez a mostani időjárás már nekem is sok volt egy csöppet :(
    Az e-könyveknek megvan az előnye és a hátránya. Én egyelőre úgy vagyok vele, hogy amit e-ben olvasok és nagyon tetszik, tuti, hogy papír formában is megszerzem. Illetve amit magamon tapasztalok: papírlapon sokkal többször lapozok vissza bizonyos részekhez, újra elolvasom őket, no ezt a részt e-ben hanyagolom. De azt még nem vettem észre, hogy kevésbé emlékeznék a történetekre ...

    VálaszTörlés
  7. Jobbulást! Brr, az ACC tényleg nagyon szar izű... minél kevesebb vízbe tedd bele, és akkor lenyeled gyorsan két kortyban :)

    Én egy kicsit igazat kell hogy adjak a cikknek, hogy kevésbé emlékszünk az e-ben olvasottra, de ez se mindig van így... ngyon vizuális típus vagyok, és pl tanulni csak könyvből tudnék, e-ből nem. kiszínezem, filcezek, melléírom, bekarikázom, és tudom mindig hogy az a bal oldal alján, emez meg a jobb oldal bal oszlopában volt. persze ez nyilván megint más egy regénynél, de ha belegondolok, ott is az van, hogy hopp, ez itt volt, és visszalapozok! fizikai valójában, és a bal oldalon volt. eleve zavaró az e-könyvnél hogy nincs bal meg jobb oldala
    de egyébként én is tök ugyanúgy vagyok vele, mint te, Kindlit is nagyon szeretem, de a papírkönyveimet is :) :)

    VálaszTörlés
  8. Köszi, lányok.:) *harákol*

    Liliane: az is jó. Főleg, ha van lehetőség elaludni.:))

    Catriana: jaj. Remélem, hamar rendbe jössz! Betegen dolgozni/iskolába menni extra szívás, legalább annyi vigasz juthatna az embernek, hogy ilyenkor feküdhet és olvashat.:)
    :)) Nem tartok attól, hogy eltűnnek a papírkönyvek (bármilyen sok utópiában is szerepel).

    Nita: nem tudom, mennyire befolyásolja az embereket az, hogy az e-könyvnek nincs "teste", kicsit olyan, mintha csak elméleti síkon létezne.:)

    ilweran: tetszett.:))

    katacita: nekem is bűntudatom van az újraolvasás miatt, pedig mekkora hülyeség már.:)
    Asszem, az egy előző kísérlet volt (iPad), a másodiknál Kindle-n teszteltek.

    Nikkincs: én is így vagyok vele (ha nagyon tetszik, megveszem papírban). Még én se figyeltem meg a dolgot, de nem olvasok annyi e-t, és ha igen, akkor általában angol nyelvű a könyv.

    PuPilla: úgy szoktam.:))
    Nekem se ment az e-ből tanulás, akkor írtam belőle jegyzetet vagy kinyomtattam, meg én is színeztem, még ha sok értelme nem is volt.:)

    VálaszTörlés
  9. Jobbulást!

    Húh az ACC-től én még rosszabbul vagyok, úgyhogy nem is iszom ilyeneket. Egyik nap nekem is fájt a torkom, de teával kezeltem, talán most már jó (kopp,kopp,kopp). Én ettől az időjárástól legszívesebben egész álló nap aludnék, és fel se kelnék. Persze hétköznap nem tudok aludni 4 óránál többet, azt is forgolódva mert vagy vihar van, vagy süvít a szél, vagy esik az eső és kopog az ablakon. UTÁLOM az őszt! Igen, én leírom. Vasárnap szépen eláztam, hiába volt nálam ernyő, nagyon idegesítő dolog ez, úgyhogy az időjárás fejezze be ezt. Legyen napsütéses, szép hulló leveles, kicsit ködös, de még éppen elviselhető ősz. Aztán essen a hó, és éljen a karácsony, meg a szabadság. Úgy várom már, hogy nem igaz!

    VálaszTörlés
  10. Amúgy én egy perverz állat vagyok, de szeretem az ACC hot ízét :D a simáét nem, de a meleg verzió az finom...
    *lapít*

    VálaszTörlés
  11. Jobbulást! :)) Egyél húslevest, meg sok teát :))
    Nekem most annyi bajom van, az ősszel, hogy szinte minden nap esik az eső (most sütöget nap végre), meg hogy melóban kb 3 hete nincs net és kevésbé vagyok aktív ezen a téren, és 'ijesztő' módon nagyon hiányzik.

    VálaszTörlés
  12. Jobbulást!
    A papírkönyveket én is jobban szeretem, habár az e-book olvasóm is szinte hozzám nőtt. (Van olyan, hogy nem is olvasok rajta, de akkor is magammal viszem a kollégiumba. :D) Pont pár napja egyik barátnőm kérdezte az 1984 című könyvvel kapcsolatban, hogy miért nem teszem rá az olvasóra; mondtam neki, hogy jobban szeretem kézbe venni a könyveket, ha van rá lehetőségem.

    VálaszTörlés
  13. Nem olvastam végig a cikket, csak az elejét. Én erre azt tudom mondani, hogy én pl. általában emlékszem arra, hogy egy-egy mondatot, bekezdést a papírkönyv melyik oldalán, fenn vagy lenn olvastam. Ez olvasónál tök lehetetlenség sztem. Főleg visszakeresni. Simán el tudom képzelni, hogy ez alapján jobban megmarad, amit papírkönyvből olvasunk. (Most olvastam, hogy PuPi is ezt írta. Pacsiiii!) Jöbbulást!

    VálaszTörlés
  14. Jöbbulást :D szóval gyógyulj meg!

    VálaszTörlés
  15. 3 hét alatt én is másodszor vagyok beteg. Eddig 3 hétre egyben odavágott, most újított és pár nap alatt elvonul, de úgy látszik újra visszajön... :(

    Ez a cikk és még pár ehhez hasonló kering egy ideje és folyton szembejön velem... Gondoltam kipróbálom, de azt veszem észre magamon, hogy öregedésem folyamataként egyre rövidebb ideig emlékszem a könyvekre részletesen, legyen az papír vagy e-inkes... Viszont mostanában egyre jobban vágyom vissza az igazi könyvekre, még akkor is ha nem lehet bennünk érintésre kijelölni... :D Valahogy kicsit meguntam a kütyümet. Minden könyv ugyanúgy néz ki rajta, de persze azért használom még, mert sok könyvet csak így tudok megszerezni :)
    Nemrég olvastam egy magazinban, hogy a jövő e-olvasói megtervezésénél már olyanokban gondolkodnak, hogy teljesen könyv formájúra csinálnák, lenne több méret, mint ahogy könyvből is van és "okos lapokat" tennének bele csak pár darabot, hogy a tapintás és lapozás illúziója megmaradjon... Nem tűnik rossz ötletnek :)

    VálaszTörlés
  16. Miamona, the future is now? :D aztaaa mik lesznek pár évtizeden belül... durva.

    VálaszTörlés
  17. Miért, az nem durva mik lettek most pár évtizeden belül? Nem éltük át igazán, ezt se fogjuk, egyszer csak ott lesz a retinás e-book is és tök természetes lesz... :)

    VálaszTörlés
  18. Két napig nem vagyok és kirúgjátok a ház oldalát, ejj.:D Jelentem, végigaludtam az éjszakát, anélkül, hogy a hörgésemre ébredtem volna, de a reggel még mindig rossz. Már csak ezért se értem, mi a jó a cigiben, minden reggel istentelenül harákolni, bloáá.

    zakkant: köszi.:) Basszus, ez a négy óra nagyon kevés:o Én se tudok annyira aludni a vihartól, de valszleg többet produkálok. Remélhetőleg lesz nyanyanyár, andalgós idővel.

    theodora: amúgy is sok teát iszom, csak mos teszek bele mézet meg facsarok bele citromot.:) Az Earl Grey-jel különösen jó ízű. Meg a kamillával is, bár utálom azt a vackot.
    Én már akkor lilát látok, ha a net kicsit lassabban jön be. De tényleg ijesztő, mennyire hozzánőttünk a nethez.

    horsegirl: na, én is így vagyok vele. Az Iszonyt az olvasón kezdtem el, de kb. a felénél járva kivettem a könyvtárból, pedig elég undi, koszos példány volt.

    szeee: én is ilyenekre emlékszem.:) Köszi, már jobb egy kicsit, de most is a monitort nézegetik a hörgőim.:D

    Miamona: jaaaj:( Lehet, hogy valami általános feljavítás kellene neked, hogy ne kapjon el újra és újra.
    Nekem is ez a gondom a kindlivel, oké, tudok rajta néhány betűtípust állítani, de annyira egyformák a könyvek rajta.
    Jól hangzik, bár gondolom először horribilis áruk lenne.:D

    VálaszTörlés
  19. Hát ez igaz, tényleg iszonyú ütemben fejlődik a technika, már csak ha az adathordozókra gondolunk. Én azt várom, hogy USB port legyen a fejünkön, fúúú tök jó lenne :D persze félelmetes is, de akár úgy is lehetne valamit nézni, olvasni, tanulni, hogy csatlakoztatod az agyadhoz :D
    Azért fura, hogy mi még az a generáció vagyunk, akiknek még volt walkman is, kazettás magnó, tudjuk mi az a oldal b oldal, cd-lejátszó, aztán hopp hirtelen pendrive, mp3... meg tv--- nyomógombos - odasétálós, aztán kapcsolós, nagydobozostól a laposig... végigéltünk egy hihtetlen érdekes technikai korszakot, én ennek örülök. :)

    VálaszTörlés