Eredetileg csak a Gyönyörű titkok múzeumát akartam beszerezni... aztán kidugtam a fejem az aluljáróból, mint egy vakondok, megláttam a Scolar akciós állványán, és vakondhoz nem illőn, gondolkozás nélkül rávetettem magam a Kegyelemre és Gyorslábú Achillére.
Aztán nagy nehezen megleltük a Maxim standját, átvettem Hoffman regényét, majd némi bóklászás és fecserészés után a Majd' kibújunk a bőrünkből is jött velem. A kiadó standjánál kicsit furcsán néztek rám, amikor elkezdtem bólogatni, hogy igen, ismerem a szerzőt és olvastam a másik regényét, de már túl fáradt voltam ahhoz, hogy érdekeljen, mit gondolnak rólam. Azzal is tisztában vagyok, hogy ritka a tájékozott, értelmes-tudatos olvasó (majdnem leszakadt az agyunk, amikor egy másik standnál kiderült, hogy egy nő nagy valószínűséggel nem ismeri a "detektívregény" szót), akinek nem kell fél óráig mesélni egy regényről, hogy eldöntse, megvegye-vagy sem. Az utóbbi években nagyon céltudatos lettem - már nincs türelmem a szöszölős vásárláshoz -, be-vagy odamegyek, megnézem, megveszem. Nemrég egy teaboltban is majdnem sikítófrászt kaptam, amikor az öt percesre tervezett vásárlásból negyedórás, kínos ácsorgás lett, mert az eladó az istennek nem akart engem és Nitát elengedni.
Szombaton, a csúcs idején nem mentünk ki, mert a Kékestetőn vigyorogtunk, ill. dehogy is, vagy buszoztunk, vagy másztunk, ill. a kedves futott. Már a Stadionoknál botrányosan rossznak minősítettük a tömegközlekedést; az előző munkahelyem kapcsán megtanultam, hogy indulás előtt negyed-félórával előbb ott kell lenni és minél hamarabb felszállni, mert ugyanaz az ülésszám több jegyen is szerepelhet - azaz érdemes figyelembe venni a papírszeletke kérését, hogy 15 perccel hamarabb foglaljuk el a helyünket. Egyébként sokkal jobb volt szimpla távolsági járattal utazni, mint a BSI őrségi csotrogányával - ami tavaly sikeresen Mátrafüreden hagyott engem és a mezőnyt záró rendőrautóval jutottam fel sík idegesen -, pedig a Füred-Kékeskető busz késett tíz percet és az elején állni kellett, mert rengetegen voltunk.
A kedves 1:23:15 perc alatt tette meg az utat. Harminc fok volt, az út meredek, árnyék gyakorlatilag semmi. Józan ésszel tudtam, hogy nem lesz semmi baja, de amikor láttam a rengeteg reszkető lábú, tátott szájjal lihegő és az út szélén öklendező embert, kezdtem ideges lenni, miközben a kordonon lógtam a fényképezőgéppel.
Gondolataim várakozás közben (vigyázat, trágár szavakkal sűrűn tűzdelt):
holakurvaistenbenvanmár
havalamibajaleszmegölöm
rohadtmelegvan
leütömeztahülyekölykötmellettem, hamégegyszerbelelógaképbe
miértmiértkellilyenhülyeversenytkitalálni
miértalegnagyobbmelegbenkezdődikezaszarkeljenfelmindenkikorán
MEGVANMEGVANMEGVAN!!!
Azt hiszem, sokat elárul, hogy mindketten elaludtunk a buszon, majd szombatról mára virradóra tíz-tizenkét órát aludtunk. Tök ciki, hogy én többet aludtam, pedig némi fel-és lemászást kivéve nem sok mindent csináltam, de hát ez van.
Ma pedig kilátogatunk a Könyvhétre ismét, aztán kispárnával és dinnyével felszerelkezve letámadjuk a strandot. Remélem, nektek is hasonlóan eseménydús a hétvége.:D
Jaj, az a teaboltos bácsi, nagyon cuki volt, de tényleg rengeteget mesélt... Ha még több teát veszel sose jutunk ki onnan. :)
VálaszTörlésEgy hőnő vagy, hogy kibírod ezeket a futóversenyeket. A könyvek pedig nagyon szípek, várom majd róluk a véleményed, már amelyiket nem olvastad még. :)
Kevés hiányzott ahhoz, hogy másodjára is meghiúsuljon a vásárlás.:)
VálaszTörlésA maraton a legdurvább, kíváncsi vagyok, mennyire bántad meg.:)) Én azóta is hálás vagyok ám.:*
Hátömmm, a Hoffmant kezdtem el, természetesen.:) A másik kettő is sorra kerül előbb-utóbb, ha szeretnéd, kölcsönadom őket.