"A városoknak nincs emlékezete"

"A tengerről fújó szél bekúszik a sírok közé, és egy átok lehelete simítja végig a férfi arcát. Zsebre teszi a papírlapot. Fehér rózsát hagy a sírkövön, aztán a gyerekkel a karjában visszaindul a ciprusok sorához, ahol a gyerek anyja vár. Hármasban összeölelkeznek, és amikor a nő a férfi szemébe néz, olyasvalamit vesz észre a pillantásában, ami addig nem volt ott. Zavaros és sötét, félnie kell tőle."

Carlos Ruiz Zafón: A mennyország fogságában
Értékelés: 3.5 bejgliünnep az 5-ből
Kedvenc karakter: Fermín, magasan


Megbeszéltük fezerrel, hogy együtt fogjuk olvasni a regényt - mivel mindketten megkaptuk karácsonyi ajándékként -, de már nem bírtam tovább várni, bőven elég volt kiböjtölni az Ulpius szerencsétlenkedését. Emellett vágytam egy ismerős közegre, Barcelona titkokba burkolózó meséjére, szépiaszín, poros illatára, Az Elfeledett Könyvek Temetőjének labirintszerű folyosóira.

Ennyi erővel csillogó, zenélő egyszarvú is eszembe juthatott volna.

Igen, dühös vagyok (de csak egy kicsit), mert nagyon vártam ezt a könyvet. Kb. egy éve rágtam érte a küszöböt, és próbáltam lejjebb tornászni az elvárásaimat, mert mondták néhányan, hogy állítólag ez a rész nem olyan jó, mint az előzőek, de ha ennyi várakozás után az ember csalódik, minden felkészülés ellenére irtózatosan nagyot koppan a padlón.
Két idősík váltakozik a regényben, az egyik szál narrátora Daniel Sempere, a másikban Fermín múltjának legsötétebb részét ismerhetjük meg. A bekövetkező és elmesélt események tovább árnyalják A szél árnyékának és az Angyali játszmának a történetét - ezért is éreztem úgy, hogy tulajdonképpen egy kiegészítő kötetet olvasok, a kirakós játék néhány darabját illeszthetem hozzá a képhez. Ráadásul a befejezés nekem azt az érzést adta, hogy ez a történet csak egy másik kaland kezdete, mintha ezután kezdődne a tulajdonképpeni regény. Ja, és olvasás előtt nem ártott volna újra kézbe venni a másik két kötetet, Zafón annyira sűrűn összeszőtte a könyveket, hogy néhányszor erősen el kellett gondolkodnom, mik is estek meg korábban.
De mindezzel nem lett volna semmi baj, ha az író képes megteremteni azt a hangulatot, amely annyira magával ragadott A szél árnyékában. Az a regény egy varázsos, gótikus hangulatú mese volt. Az Angyali játszma egy sötét illúzió, élesebb kontúrokkal, sötétebb árnyékokkal. A mennyország fogságában viszont csak az emberi gonoszság, irigység és kapzsiság zsinórmértéke. Helyenként meglegyintett a csodás zafóni leírás emléke - lásd fenti idézet -, de inkább a lelkemet fájlaltam és elszomorodtam a szenvedéstől és az igazságtalanságtól.

Nem szeretem, ha ledől egy bálvány, pedig még a többszöri Monte Cristo grófja-utalást és emlegetést is megbocsátottam, mert én ilyen jófej vagyok, és a keserű szájíztől függetlenül is várom a következő Zafónt. Még jó, hogy van egy rakat könyvem, különben malmozhatnék kb. három évig.

Ui.: A drága Nitától kaptam meg karácsonyra ezt a könyvet, részben emiatt sajnálom annyira, hogy nem tetszett... de az értéke ettől nem csökken, szuper ajándék volt egy csodás baráttól:*

Ui2.: miért nem lehetett a magyar cím "A mennyország foglya"? A történet szempontjából sokkal logikusabb lett volna.

Eredeti cím: El prisionero del cielo
Sorozat: Az Elfeledett Könyvek Temetője 3.
Kiadó: Ulpius bolondok-ház
Kiadás éve: 2012
Fordította: Latorre Ágnes
Ár: 4000 Ft (iszonyatosan drága, ahhoz képest, hogy mindössze 324 oldal - igen, ennyi, mert van benne három ajánló is, de két részlet legalább A szél árnyékából és az Angyali játszmából van)
Az író honlapja