Parázs mesék

"Ó, de régen is volt már az, amikor hatalmas tökre ültünk, és azon úszkáltunk a Tiszán, lágyult el a kocsmáros hangja, és megölelte Béci vállát, cingár kis kölyök voltam, és akkor a húgomat elragadta a víz. Vitte, vitte egyenesen egy buzgár felé, mi meg csak ordítottunk, visítoztunk a parton. A folyó büntet, bátyám, ne feledd, csak tényeket ismer, a nagyszájúak véleményét pedig szereti megcáfolni, mutatott a másik sarokban félrészegen fennhéjázó halászokra. Béci elgondolkodva nézett rá. Ilyen a Tisza, fiam, kegyetlenül akaratos folyó."

Halász Margit: Éneklő folyó
Értékelés: 5* prominens bögrecsárda az 5-ből
Kedvenc karakter: Árvai Lali:D


Számosával vannak olyan könyvek az életemben, amelyek nagyon-nagyon érdekelnek, de valami miatt úgy érzem, még nem érkezett el az idő, ezért várok, várok, aztán átkozódom, hogy mi a fenének vártam ennyi ideig. (De ez még mindig a szerencsésebb kategória, mint a hatalmas pofára esés.)
Az Éneklő folyó kicsit olyan élmény volt számomra, mintha hazaérkeztem volna; otthonos érzés volt hallgatni Mari nagymamájának meséjét a tiszai szörnyről, ami bánatosan sír elvesztett szerelmese után, de a regényben szereplő alakok is ismerősek voltak, hiszen ízig-vérig magyar figurák, ismerhetjük néhány vonásukat más történetekből, vagy az utca túloldaláról, a munkahelyről vagy akár csak hallomásból. Néhány szereplőnek öröm elemezgetni a lelkivilágát, például Mariét, ennek a szerelmi drámának a királynőjéét. Olyan ez a nő, mint egy Hortobágyon nőtt orchidea, az ember csodálkozik, hogyan tud ezen a szikkadt, kegyetlen földön megélni ez a kényes, üvegházba való törékeny virág, és egyáltalán, hogy a csudába került ide, a Jóisten pottyantotta le a földre? Mari, Kandicsfalva orchideája, ez a két diplomás festőnő Béci, a falu hentese mellett tengeti az életét, amit ő boldognak és teljesnek nevez - csoda, hogy az ég még nem repedt meg -, nem is tudom, hogy lobbanhatott benne szenvedély a zöldszemű Renátó iránt, biztos a tiszai szörny síró éneke tehet róla.
Amit ezekből a kapcsolatokból szerintem meg lehet tanulni, az az, hogy a szerelem önmagában nem elég. Édeskevés az a hirtelen kiszikrázó, leírhatatlan érzelem a gyomor és a szív között, erre házasságot - már amennyire én értek hozzá - nem lehet építeni, ha nem társul mellé közös hullámhossz (talán ez a legfontosabb), egyetértés, együttműködési készség, hasonló életszemlélet és néhány közös téma. Felelősségérzet, egymás kölcsönös megbecsülése. Mert Mari és Béci olyanok egymás mellett, mint egy cikornyás, kicsit silány minőségű üvegpohár és egy mázas bögre, aminek letörött a füle, de ugyanez igaz Kisékre, főleg Beára. Mindig keres valamit, de sose találja meg, pokoli lehet. A benne tátongó űrt keresi tulajdonképpen, talán az önbecsülése hiányát, amelyet használtruha-bálákba próbál fojtani. Bezzeg a Kozma Orbán, a remekbe szabott ladikok alkotója, ő tudja, mi a dolce vita, és tudják Mariék malackái is, a Rómeó és a Júlia.
És persze tudja a Tisza, ez a festett szőke ledér nő, aki mindig ad, de mindig többet vesz el, mert ő a partba szerelmes, és az emberekkel ellentétben oly ritkán és oly kevés időre érheti el vágyai tárgyát, és azok a hülye emberek még mérgezik is, meg állandóan fogdosnák a halakat, a vén, telefonáló harcsa is megmondhatja, meg a kerge szilvaorrú keszegek. Amikor pedig a szörny megmozdul benne, az epergömbökről álmodó gyík felrezzen, és belebújik a sátort formáló Anna Karenina lapjai közé.
De mindenki tudja ám, hogy Kandicsfalva a világ közepe, oszt Dallas, ezt Árvai Lali is megmondta, a horgászok sokfunkciós átka, meg a fácánjai.

"A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család a maga módján az."

Kiadó: Geopen

Kiadás éve: 2011

Ár: 2990 Ft

Az írónő honlapja