Párisban járt az ősz

"- Rendben van, akkor hazajövünk, és eszünk idehaza. Összecsapunk valami jó vacsorát, inni meg hozunk fel Beaune-t onnan a szövetkezetből, ni, ahol ki van írva a Beaune ára. Aztán olvasunk egy sort, bebújunk az ágyba, és szeretjük egymást.
 - És sose szeretünk senki mást, csak egymást.
 - Soha. Senkit.
 - Jaj de jó lesz a délután meg az este! De akkor most együnk valamit.
 - Nagyon éhes vagyok - vallottam be. - Kávéházban dolgoztam, és nem ettem semmi mást, csak egy café crème-et.*
 - És mondd, Apkó, hogy ment?
 - Úgy érzem, egész jól. Legalábbis remélem. Mit eszünk?
 - Hónapos retket, egy jó kis foie de veau-t** törtkrumplival és endívia-salátával. Meg almáspitét.
 - Aztán elmegyünk és elhozzuk a világ összes könyvét elolvasni, és mikor elutazunk, magunkkal visszük mind.
 - Tisztességes dolog ez?
 - Már hogyne volna tisztességes.
 - Van ott Henry James is?
 - Biztos van.
 - Hű de jó, hogy ráakadtál erre a boltra!
 - Mindig is szerencsém volt - büszkélkedtem, de szamár módon nem kopogtam le. Pedig a lakásban mindenütt volt fa, nyugodtan lekopoghattam volna."

* Tejeskávé.
** Borjúmáj.

Ernest Hemingway: Vándorünnep
Értékelés: 5 napfényhasogatta félhomály az 5-ből

Még a Szandis akcióban lecsaptam Paula Mclain: A párizsi feleség c. könyvére, és elhatároztam, addig nem olvasom el, amíg nem ismerkedem meg Hemingwayjel. Az öreg halászhoz nem volt kedvem, mert miért pont azt, ellenben a Vándorünnepet Heloise és Andiamo is nagyon dicsérte, úgyhogy őt választottam.
Tökéletes volt. Nem mondom, hogy megismertem Hemingway művészetét, de Hemingwayt, "Hem"-et, az embert igen, a gondolatait, érzéseit, az ars poeticáját, és ez számomra többet jelentett, mint hogy kipipálhassam a világ egyik leghíresebb művét a listámon. Persze majd Az öreget is elolvasom, ahogy EH nevezte, de majd később. Ráadásul magánéleti szempontból is beletrafáltam, Hemingway a kötetben leírt években Hadley Richardson férje, aki A párizsi feleség központi alakja.

Azt szűrtem le ebből a könyvecskéből, hogy Hemingway igazi életművész, vagy inkább életélvező. Ahogy a költő Ernest Walsh mondja: Hem az élet jegyese. Könnyű borok, finom ételek, lóverseny, síelés, séta a Luxembourg-kertben, figyelni, hogyan változik a fény aranyló színe a faleveleken, kifőzni a cumit, a Closerie de Lilas kávéház, dolgozni (azaz írni), hallgatni a tűz ropogását a kandallóban és narancsot hámozni. Annyira gyönyörű, hangulatos leírások vannak benne, hogy belesajdul a szívem. A férfi írók is képesek szépen írni - teljesen más, mint ahogy pl. Alice Hoffman vagy Joanne Harris ír, egyszerűbb a szóhasználat és a használt képek, de a hatás ugyanolyan gyönyörűséges. Olyan érzés ezeket olvasni, mint a szeretett férfit nézni; afféle ujjongó megnyugvás, öröm és biztonság egyszerre, mutatok néhányat:

Ernest Hemingway

"Egy lány tért be a kávéházba, s ült le magányosan az ablak mellé egy asztalhoz. Nagyon csinos volt, arca friss, mint az újonnan vert pénzdarab, ha ugyan vernének esőhamvas bőrű, hibátlan húsból is pénzdarabot, haja hollófekete, s élesen, átlósan metszette az arcát."

"A reggeli hidegben, alighogy kivilágosodott, bejött a szobába a lány, becsukta az ablakot, és begyújtott a nagy porcelán kályhába. A szoba átmelegedett, hozták a reggelit, friss vagy pirított kenyeret, zamatos befőtteket, kávét nagy bögrékben, friss tojást, s ha az ember kért, jóízű sonkát."

"Tehetsége természetes volt, mint a hímpor alkotta rajz a pille szárnyán. Volt idő, mikor e rajzról még annyit se tudott, mint a pille, nem tudta, mikor érte horzsolás, mikor kár. Később ráébredt rokkant szárnyaira, szárnyai rajzára, de szárnyalni már elfelejtett, mert a szárnyalás szerelme elmúlt, s már csak az emlékeiben élt, hogy milyen is volt, mikor még könnyedén libbent föl a levegőbe."

"Pompásan esett leszaladnom a hosszú lépcsőfordulókon abban a tudatban, hogy aznap jól ment a munka. Általában addig dolgoztam, míg a végére nem értem valaminek, és minidg akkor hagytam abba, amikor tudtam már, hogy mi következik azután. Ily módon biztosra vehettem, hogy másnap is menni fog az írás. De néha-néha, mikor új elbeszélésbe kezdtem, és nem tudtam útnak indítani, csak ültem a kandalló előtt, az apró narancsok héját belefacsartam a tűzbe, s figyeltem a kék sercenést, vagy megálltam az ablak előtt, és elnéztem Párizs tetői fölött, és ez járt az eszemben: »Ne aggódj. Máskor is ment az írás, most is menni fog. Semmi mást nem kell tenned, mint leírnod egyetlenegy igaz mondatot. A legigazabb mondatot, amit tudsz.«"

Hadley Richardson és Hemingway

Ez a kötet ötvözi magában a szépséget, a bölcsességet és az élvezetet. Emellett bemutatja a korabeli szellemi és művészi élet jelentékeny résztvevőit, Gertrude Steintól - akit személy szerint nem állhattam, de Hem szerint csak "rendes nő, csak néha rengeteg marhaságot összehord" - F. Scott Fitzgeraldig, az utóbbi idézet rá vonatkozik. Eddig is kíváncsi voltam az íróra, de Hemingway szavai egy olyan ember alakját rajzolják elénk, akinek az élete folyamatos harcban áll isteni tehetségével.

Azt hiszem, így kell élni. Békére törekedve, kedvelt, ám kemény munkával, olyasvalaki mellett, akit szeretsz, nem sietni, hanem csodálkozni, nem marakodni, hanem segíteni.

(Nos, ezt a bejegyzést elcsesztem. A nagyon hangulatos, nem futkosós könyveket a lehető legkevesebb szünettel kell olvasni és írni róluk.)
Ui.: nagyon örülnék, ha egy normális kiadó ismét megjelentetné, mert vészesen kevés példány kapható belőle, és nekem kell belőle egy saját.
Ui2.: két idézetes post a könyvvel kapcsolatban.

Eredeti cím: A Moveable Feast
Kiadó: Fekete Sas
Kiadás éve: 1996
Fordította: Göncz Árpád
Ár: kb. 1500 Ft-tól
Wikis életrajz