Az egyik évekkel ezelőtt történt. Az állatorvosnál voltunk, fogalmam sincs, melyik jószággal és mi baja volt. Jöttek-mentek az emberek, orvosok, ápolók, állattulajdonosok. Jött egy házaspár, találtak egy őzet, a Kartács utcán kódorgott és jobb ötlet híján elhozták a rendelőbe. Kinyitották az ajtót és a várótermi szőnyeg közepén ott feküdt egy őzgida. Leírhatatlanul gyönyörű látvány volt, olyan törékeny szépség, hogy szinte fájt rá néznem. Az állatkertben láttam utoljára őzet, elfelejtettem, milyen vékony a lábuk, mint egy vastagabb ceruza, amit egy mozdulattal ketté lehetne törni. Olyan tipikus őzikés helyzetben ült, hátsó lábait maga alá húzta, a mellsők a teste előtt feküdtek, a fejét pedig rájuk hajtotta. Fehér pöttyei szinte világítottak. A lábaim automatikusan megindultak, hogy megsimogassam, megvédjem, mert az emberek csúfak és el akarják pusztítani a szépséget. Ketten rántottak vissza és olyan rémülettel meredtek a szegény kis állatra, mintha egy boa tekeregne a szőnyegen. Ja, lehet, hogy veszett. Végül az egyik orvos felnyalábolta és valamelyik hátsó szobába vitte, az állat tűrte, nem csinált semmit.
Remélem, jól van. Annyira meghökkentő és spontán volt a szépsége abban a rideg, jellegtelen várószobában, mintha egy darabka mennyet pottyantottak volna a földre
A másik élmény jóval későbbi, a becsüs tanfolyam alatt esett meg. Bevallom nektek, hogy soha nem voltam lenyűgözve a gyémánttól. Mindenki ezt a rideg, szívtelen követ favorizálja - miért? Jaj, mert ez a legkeményebb, olyan tökéletes és szép. Pedig szemre nem nagyon lehet megkülönböztetni a cirkóniától vagy a moissanite-tól, más átlátszó kövekről nem is beszélve. Legtöbbször azért szeretik az emberek, mert ő a csúcs. Nekem jobban tetszenek a színes kövek, zsenge éveimben az akvamarin volt a kedvencem, lúdbőröztem a hűvös kékségétől. Egyébként a tanfolyam alatt a turmalinokkal szerettem a legjobban játszani, még a nevét is gyönyörűség kimondani. És olyan csalafinta, mint egy tehetséges színét, mindig másvalakinek látszik, ha más ruhát ölt.
Közönyösen nézegettem a nappali fényű lámpa alatt a gyémánt gyűrűket - és azok az egyszerű gyűrűk és foglalatok, jaj, istenem, olyan unalmas -, nem az volt a kedvenc tevékenységem, hogy megsaccoljam a tisztaságát vagy a színét. A rosszabb minősítésű, feltűnő hibájú gyémántokat jobban szerettem, úgy éreztem, szomorúak a hibáik miatt és elbujdosnak tökéletesebb testvéreik mellett. Én inkább egyedibbnek láttam azokat, amelyeknek a tábla alatt volt a hibájuk vagy elcsúsztak a fazettaéleik. Egyszóval, tökéletesen egyetértettem Anne Shirley-vel, aki majdnem sírva fakadt, amikor életében először látott gyémántot, ellenben a mezei ametiszttől (amit én is nagyon szeretek) el volt ragadtatva.
Azt hiszem, akkor értettem meg a gyémánt fenséges természetét, amikor a kezembe került a margarétás fülbevalópár.
Lenyűgözött ez a jelenés. Nem a legtökéletesebb gyémántok voltak, de együtt olyan szépek voltak, tüzesen szikráztak, szinte kacérkodtak a rajtuk áthaladó fénnyel. Úgy ültek a tenyeremen, mint két kis királynő, középen egy nagyobb kő, körülöttük néhány kisebb, virágmintát alkotva, ezért hívtuk margarétás fülbevalónak. Ha lett volna annyi pénzem, esküszöm, megveszem. Megbűvölten forgattam őket, a szívem belesajdult a káprázatba. Nézz, nézz minket, susogták. A gyémánt ragyogó fénye részben a csodálóik visszatükrözéséből jön létre.
Azóta több hónap telt el, jó néhány ékszert, gyémántot megvizsgáltunk a tanfolyam alatt, de azóta se felejtettem el a margarétás fülbevalót. Valószínűleg soha nem is fogom. Az egyik tanárunk (szerintem túl van a nyolcvanon) mesélte, hogy még fiatal korában látott egy gyémántos rezgőtűt - olyan hajtű, ami a viselő lépéseire megmozdul, ha jól emlékszem -, és képzelhetjük, milyen gyönyörű volt, ha még mindig emlékszik rá. Nekem hasonló élmény volt a fülbevaló.
Amadea, szuperül írsz, mondták már? :)
VálaszTörlésNagyon tetszett, és elgondolkodtam, nekem mi a szépség, és milyen hasonló momentumok voltak az életemben, de azt hiszem kicsit pihentebb állapot szükségeltetik hozzá, mert jelenleg üresen kong a szépségcella az agyamban.
Ó, ez tényleg nagyon szép írás lett.
VálaszTörlésAmi nekem most eszembe jutott talán nem a legmeghatározóbb élményem a szépséggel kapcsolatban, de egy kedves emlék.
A gimiben francia tagozatos voltam, és néha a könyvtár kiselejtezett francia nyelvű könyveket, amiket ingyen elvihettünk, többnyire régi tankönyvek voltak, és noname regények. De én találtam egy francia Üvöltő szeleket (egyik kedvenc regényem) valami ocsmány védő borítóval, nem tudom pontosan leírni el kell hinnetek, hogy nagyon ronda volt, és köze nem volt a regényhez. De hát az Üvöltő szelek az Üvöltő szelek, és ingyen van.
Aztán fönt a teremben levettem róla a védőborítót egy régi antik könyv volt alatta, amilyeneket már csak régi könyvtárakban látni, mély piros aranyszegéllyel és díszítéssel, nem túl csicsás egyszerűen csak gyönyörű. Csak ültem és bámultam a könyvre, hogy ez hogy lehet, az osztálytársaim is odajöttek megcsodálni, az egyikük meg is akarta venni tőlem, de persze nem adtam :) Aznap többször is előszedtem a táskámból és csak nézegettem.
Nagyon szépen írsz a szépségről (is).
VálaszTörlésSzinte mindenben látni tudom a szépet, de ezt a rendkívüli szépséget, amiről te írtál, azt csak nagyon ritkán. Annyira, hogy nem is tudom, mit találtam ennyire gyönyörűnek, de ismerem az érzést, csak nem tudom, honnan. Az biztos, hogy engem leginkább különböző helyek tudnak elvarázsolni ennyire, hogy még a lélegzetem is eláll.
Édesek vagytok.:) De ha tudnék írni, nem itt tartanék.
VálaszTörlésPuPilla: jóval pihentebb állapot kell hozzá, meg idő, de eszedbe fognak jutni az ilyen pillanatok, nyugi.:)
Catriana: kirakhatnád ezt a saját blogodra (hacsak nem ragaszkodsz a szig... de hát ez abszolút könyves), ez nagyon szép dolog.:)) Remélem, a mai napig örömet okoz.
katacita: az nagyon jó dolog.:)) Az élet sok nehézségén átsegít.
Az a lényeg, hogy az érzés megvan, a többi simán megy magától.
Ó, igen, most akarom majd rávenni magam arra, hogy el is olvassam. Egyébként már régebb óta tervezek egy posztot a nagy becsben tartott könyveimről, egyszer majd talán el is jutok odáig :)
VálaszTörlésEz jó ötlet.:)) Nekem is van pár könyvem, ami különösen kedves a szívemnek.
VálaszTörlésCatriana, én is nagyon szívesen megnézném ezt a szépséget, remélem ki fogod tenni a blogra! :)
VálaszTörlés