Tűz

A tűz, kérem, nagyon fontos. Legalább annyira, mint a szépség. Szépség nélkül gyakorlatilag nem lehet élni, tűz nélkül egyenesen lehetetlen. Már csak azért is jó, mert távol tartja a démonokat.
Tüzet rakok a szobában lévő cserépkályhában. Korábban ezt mindig anya csinálta. Imádta a tüzet, puszta kézzel nyúlkált a lángok közé. Én csak nézni szeretem és hallgatni a ropogását, ellenben félek tőle, mint a... mint a tűztől. Oroszlán létemre vizes vagyok, egy tó vagy egy folyó sokkal jobban lenyűgöz.
Sutaságom ellenére már egész jól tudok tüzet rakni. Két nagyobb, egymással párhuzamos fahasáb, rájuk keresztbe kis vékonyak, annak a tetejére némi fatörmelék - ez utóbbi nekem kulcsfontosságú, csak így gyullad meg elsőre a tüzem, máskülönben kezdhetem elölről. Elhelyezek egy meggyújtott újságpapírt a rakás alatt, és várom a csodát. Kivételesen nem kéreti magát, az apró szikrák tündérekként röppennek át a vékony darabokra és némi ropogás kíséretében mohón enni kezdik a fát. Magára hagyom az éledező lényt, ráhajtom a kályhaajtót, és hallom, hogy mögötte lángok nyújtóztatják a hátukat.
Amikor legközelebb ránézek, a pici tündérek helyét egy haragos sárkány vette át. Újabb hasábokat helyezek hatalmas állkapcsába, a hő kicsap a kályhából, és csak akkor hiszem el, hogy nem pörkölte le a szemöldököm, amikor megtapogatom. Az elsőként behelyezett fadarabok már narancssárgán és ezüstszürkén izzanak, a frisseket aranyszín, kék és majdnem vörös lángok nyaldossák. Délután a jeges széltől zsibbadt el az arcom, mint a forróságtól. Maga a pokol van odabent, gyorsan ráhajtom a kapuját, mielőtt a csontomig elemészt.

A tűz finnül tuli (imádom a finn nyelvet, majd' az összes szava ilyen aranyos). Olyan, mintha a lángok ezt dalolnák. Tuli, tuli, tuli. Szeretnék egyszer egy kis házat, cserépkályhával, doromboló macskával, a kedvessel és az összes könyvünkkel (na, ez már tiszta nyál).