Az olvasásról (rövid szösz)

Annak, hogy kinek mit jelent az olvasás, számos aspektusa van. Élvezetet, tájékozódást, művelődést, a komfortzóna tágítását, izgalmat, rácsodálkozást, felismerést. Nekem leginkább ezt:

Ha a szavak az idő ölében alszanak, ahogy Murakami írja a Kafkában (lásd az eggyel előbbi postot), akkor én a szavak ölében alszom. Bizonyos értelemben véve minden könyv kabátkönyv számomra. Szűkölve bújok beléjük, amikor a belső szörnyem [utalás a Szólít a szörnyre, amit tegnap éjszaka olvastam el, fezernek köszönhetően, majd ezt is megmagyarázom] a bordáimba kapaszkodik és a szívemet tépkedi. Elszántan szorongatom a könyveket. Olyanok nekem a lapokon sorakozó apró fekete katonák, mint egy utolsó mentsvár. Iszom magamba a szavakat, hogy elsüketítsék az odabent tomboló gondolatokat. Mindegy, hogy az Antarktiszon kell fázni és pingvinfiókákat lesni, vagy egy felhőbolygó gömbvillámai között rázkódni, csak hadd lépjek ki egy kicsit a saját életemből, hogy húsz vagy ötven vagy nyolcvan oldallal később folytatni tudjam.
Vannak olyan történetek, amelyek a részemmé válnak.Vagy talán mindegyik. Illesztékeket alakítanak ki, függőhidakat képeznek, beépülnek a gondolatvilágomba, finomítják az érzéseimet. Más lesz tőlük a világ.
Hordozom őket magamban, mint az emlékeket.

Ui.: shizoo verse a témáról, elképesztően jó.