A késés, az eső és a szar zenék gyönyörei

(Felrakok néhány képet, amint megkapom őket.)

Dideregve, jéggé fagyott ujjvégekkel (avagy mire nem jó a tanksapkás kesztyű, legalább a kezem többi része megmenekült), beázott cipőben és csőre töltött fényképezőgéppel ácsorogtam a Táncsics és a Batthyányi utca kereszteződésénél. Mellettem egy rendőr posztolt szigorú arccal a szalagkordon mögött.
Nem, nem lettem izgi oknyomozó riporter, Siófokon voltam a téli félmaratonon.
Nem fogok hosszan értekezni a versenyről, csak nyavalygok egy sort. Nem mintha ez izgibb lenne.:D
Annak ellenére, hogy előző este időben hazajöttünk, mindent előkészítettünk - a cipőt is beraktuk a táskába, mert tavaly majdnem itthon maradt és előző nap feltöltöttem a fényképezőgép akksiját -, reggel csak a termoszba való teát kellett megfőzni és zuhanyozni, a világon minden összeesküdött ellenünk.
Igen. Kurva BKV és kurva MÁV.
Tudjátok, amikor késésben vagytok, minden lassúnak tűnik. Irtó lassúnak. Még a metró is! Miközben igyekeztem nem infarktust kapni, megállapítottam, hogy tényleg utazási idegbeteg vagyok. Csodával határos módon elértük a vonatot, ám Fehérvárnál át kellett szállni egy szutykos személyvonatra, ami késett. Laikus ember megkérdezhetné, mi a fenéért kell idegeskedni, ha van még 50 perc a rajtig.
50 perc nem elég.
Fel kellett venni a rajtszámot, át kellett öltözni, a felesleges cuccot leadni, a fontosakat átrakni a kis hátizsákba, kitölteni a rajtszám hátoldalán lévő izét, feltűzni, krémmel bekenni az isteni vádlikat, vécére menni, bemelegíteni, megbeszélni a találkozási pontokat, ráhangolódni a futásra. És, mint minden más helyen, itt is sok őrült ember volt, a hotelben annyian összezsúfolódtak, hogy nem lehetett megmozdulni.
De az volt a legrosszabb, hogy esett az eső. Teljesen átázott, elnehezült cipőben nem jó futni.
Az már szinte vicces volt, hogy a fényképezőgépet vicomte nem találta a táskában, utána meg nem akart működni. Kiderült, hogy videózásra volt állítva, az egyiken sikerült megörökíteni a nyávogásom, miszerint "Nem működik a gép." A dög pasim nem törölte ki. A gyerekkori vörösesszőke haj után azt a traumát is el kellett szenvednem, hogy egyáltalán nincs mély orrhangom, ahogy a kedves osztálytársaim felvilágosítottak.

Ilyen kezdés után arra lehetett volna számítani, hogy a verseny is katasztrofális lesz, de nem, a kedves simán lefutotta, 1:55:33-mas eredménnyel és a négy félmaraton is meglett kevesebb mint nyolc óra alatt. Begyűjtötte a félmaratonos és a négy évszakos érmet, aztán félig megzakkanva táncikált nekem egyet erre a számra. A futóversenyek nem a kifinomult zenei ízlésükről ismertek.
Ezek után a fene bánta a másfél órás várakozást, a sáros ruhákat, a három kimosott papírzsepit meg ajakápolót (ilyet se alakítottam még), a kiloccsant teát (legalább a csésze nem tört el, ez is valami). Főztünk egy böhöm adag teát, rendeltünk pizzát és örültünk az eredménynek. Végeredményben jól sült el a nap (én még horsegirllel is találkoztam, szegény egy órán keresztül hősiesen tartotta felém az esernyőt, cserébe hideg teával itattam), nekem ez a kedvenc színhelyem. Mindegyik általam ismert balatoni városkából árad egyfajta nyugodt, megállapodott hangulat, ami remek hatással van az idegzsába természetemre.

Tegnapelőtt este nagyon rossz ötlet volt rákeresni a táncikálós számra, este tizenegy hallgathattam a nyolcvanas-kilencvenes évek gyöngyszemeit. Nem vagyok rá büszke, hogy egy-két kivétellel mindegyiket ismertem. Csoda, hogy ez a generáció felnőtt valahogy. Két szám beférkőzött az agyamba, tegnap csak akkor bírtam megszabadulni tőlük, amikor az edzőteremben voltunk, az előzékeny, kétajtós szekrények között és a szintén roppant színvonalas zene hatása alatt.  11,86 km-t tekertem le fél óra alatt, 10 km-t mentem a sízős géppel (nem rátehénkedve!), meg egyéb, a szokásostól eltérő módokon is kínoztam magam, olyan jólesett. Itthon boldogan lapátoltam magamba az ételt, a szám széléről lelógott a bacon, mint kiscica szájából az egér farka.

Ui.: Ja, történt még egy katasztrófa. Majdnem három év után bekövetkezett az, amitől mindig tartottam, tönkretettem a pasim egyik könyvét. A nagy sietségben nem tettük a ruhatáros cuccok közé az Oxfordi sorozatot és megázott. Szerencsére nekem is megvan, úgyhogy csak el kell majd hoznom otthonról. Amúgy fasza kis könyv, majd írok róla.