Időnként vannak olyan olvasások, amikor tarkótáji hajszálaink, nem létező bundánk szőre égnek áll, és beleremegünk, amikor minden szó éget és csillog: keményen, tisztán, végtelenül és pontosan, mint tüzes kövek, mint a pontnak látszó csillagok a sötétben - olyan olvasás, amikor az a tudat, hogy mi másképpen, vagy jobban, vagy kielégítőbben ismerjük meg a szöveget, előbbre való, mint az, hogy el tudjuk mondani, mit tudunk, vagy hogyan tudjuk. Ilyenkor azt az érzést, hogy a szöveg teljesen újnak tűnt, szinte azonnal követi egy másik érzés: hogy ez mindig is ott volt, hogy mi, az olvasók tudtuk, hogy ott van, és mindig is tudtuk, hogy az, ami; bár most először ismertük fel, most ébredtünk erre a tudásra."
A monumentális művekhez mindig úgy viszonyulok, hogy egy hangot se tudok róluk leírni. Illetve, az megy, hogy "Ööö", tehát ismét egy koncepció nélküli firkáláshoz lesz szerencsétek.
Furcsa, mennyire összenőttem ezzel a könyvvel. Valahol a közepe táján azt kívántam, legyen vége, jó ez, de már valami mást szeretnék olvasni, elég volt a viktoriánus szenvelgésből meg a bölcsészek parttalan sodródásából. Aztán le se bírtam rakni, annyira érdekelt, mi történik még - ennek ellenére elképzeltem, hogy amint becsukom, ráülök és azt mondom: legyőztelek, végeztem veled. Valahányszor súlyos tömegedre esik a pillantásom, a jól végzett munka elégedettsége, és nem a nyomasztó mulasztás érzése tölt el.
És ez a dög harmadjára is megtréfált. Olyan sokáig és olyan mélyen laktam ebben a szövegszörnyben, hogy napokig nem tudtam tőle elszakadni (azaz mégis ő győzött). Hogy tetszett-e? Igen, úgy, ahogy a szerelmed: imádod, néha idegesít, aggódsz érte, az egekig tornássza a vérnyomásod, nem tudod nélküle elképzelni az életed - és mindezt egyszerre.
Ugyanakkor nem ajánlanám mindenkinek, mert ő a bölcsészek Teszlek süvege; ha nem süti meg másfél oldal után az agyad, akkor a fölösleges tudományok tudora vagy, és mindennel foglalkozol, ami normális embernek nem jut az eszébe (Szerb Antal után szabadon) de minimum van némi affinitásod hozzá. Később ennek a foka is kiderül, mert Byatt egyre jobban bevisz a nyelv végtelen útvesztőibe. Ha úgy érzed, hogy a Hawthorne-idézetnél véged van, igen, örülj, mert nem fogod a szenvedélyed egész életedben keresztként cipelni, miközben a gúnyos tekintetek maró hamuESőként hullanak rád, nem fogsz egy macskahúgytól bűzlő szuterénlakásban vaklálni, mint Roland Mitchell.
"Milyen igaz, hogy az embernek másokon keresztül kell látnia önmagát, hogy hogy biztos lehessen saját létezésében."A regény alapötlete kicsit emlékeztet a Hattyútolvajokra; a fent említett Roland felfedezi a tizenkilencedik századi angol költő, Randolph Henry Ash néhány ismeretlen levelét, amelyeket egy ismeretlen hölgyhöz írt. Roland olyan bölcsész, mint én, a műveket akarja magának, és olyan kutató, aki ismerős szereplőként mozog választott istene, Ash életében. Nyomozni kezd, és, ahogy egy regényes történettől elvárható, a nyomozás nemcsak az aktuális RHA-képet és recepciót, hanem az ő életét is gyökeresen megváltoztatja.
A történet nem olyan egyszerű, mint amilyennek a silány leírásom alapján tűnik; egy Robert Browning-verssel kezdődik, amit a Hawthorne-idézet és két versrészlet követ, végül egy alapos könyvleírással ugrunk fejest az első fejezetbe. Ebordítóan intertextuális, tele van utalásokkal, akadnak benne szójátékok, hemzseg a vers-levél-napló-és meserészletektől, de ezek egészben is megtalálhatók benne, mint például Ash és a titokzatos levelezőpartnere diskurzusa. Úristen, az a nő mennyire szerette a kötőjelet, a fülem kettéállt tőle, de a versei tetszettek. Ha Byatt mindezt egyedül ötlötte ki, zseniális, legalább háromosztatú agya van. És a levelek, versek, mesék stb. stílusai különböznek, annyira, mintha tényleg létező szerzőkről és művekről lenne szó, olyan könnyű elveszni ebben a bonyolult szövedékben, hogy kicsit összemosódik a valósággal, és persze Roland élete is reflektál a múltbeli eseményekre, vérbeli bölcsészhez méltón meg is állapítja, hogy ez bizony posztmodern. Sőt, Rolandé reflektál az én életemre, úgyhogy ez vegytiszta posztmodernség.
(Elfáradtam, érjétek be ennyi zagyvasággal.)
Ui.: a sok hiba mellett nem tudok elmenni szó nélkül, és nemcsak a hirtelen párnára meg a hi-tech-re gondolok, hanem a rengeteg elütésre is. Egyébként maga a fordítás jó, embert próbáló munka lehetett.
Kiadó: Gabo
Kiadás éve: 2006
Fordította: Bozai Ágota, N. Kiss Zsuzsa, Palkó Ágnes
Ár: 2990 Ft
Szerintem egy időre lebeszéltél róla. Valahogy nem tudom elképzeli, hogy munka után nekem ehhez kedvem legyen.
VálaszTörlésKicsit hiányzik a főiskola utolsó fél éve, mert akkor volt türelmem "nehéz" regényeket olvasni, mostanság meg csak könnyedebb könyvek mennek. Idén nem is olvastam semmi komolyabbat.
Na, örülök, hogy sikerült végigrágódni rajta.
VálaszTörlésNekem ez a regény nagy reveláció volt (persze én a felesleges tudományok doktora vagyok, és igen, gyakran összegyűjtök egy tanulmányra való anyagot, majd bezárom egy fiókba, és sose írom meg :)). És nem érdemes elbátortalanodni, mert akiben van némi könyvbuziság meg filológiai NYOMOZÁS iránti hajlam, annak csöppet se nehéz. (Úgy semmiképp sem, mint némely társadalomboncoló monstrum.)
Filológiai nyomozás iránti hajlam még csak van bennem, de amióta dolgozom nincs nagy türelmem az ilyesmihez. Ha belátható időn belül rászánom magam a House of Leaves-re, már boldog leszek. :)
VálaszTörlésMelyik társadalomboncoló monstrumokra gondolsz?
Monstrum: tetszőleges kortárs magyar irodalom mű 300 oldal fölött :)
VálaszTörlésAsszem, én valami húsvéti vagy karácsonyi szabadnapok alatt emeltem be. Egyébként az első találkozásom a témával a közel sem tökéletes, de az érdeklődésemet azért felpiszkáló filmváltozat volt (http://www.imdb.com/title/tt0256276/), úgyhogy amikor megjelent a fordítás, rögtön ráharaptam. A film jó teszt (és rövid!), ha picit is tetszik, érdemes megpróbálkozni a könyvvel.
Zsófi: le kell hozzá lassulni, szabadságok idejére való.:) Ez annyira nem nehéz, meg attól is függ, ki mit tart nehéznek.
VálaszTörlésPikszi: módszeresen végigrágtam magam rajta, mint egy kukac.:)
Nekem meghoztad a kedvem, már csak ki kell jelölnöm egy személyt a környezetemben, aki hazacipeli nekem a könyvtárból.
VálaszTörlésPikszi: Szégyenszemre nem nagyon olvasok magyar szerzőktől, Kemény István volt talán az utolsó, de az is évekkel ezelőtt.
VálaszTörlésAmadea: mennyire filozofálgatós? Ahhoz mostanában nincs semmi türelmem, de amúy se sok.
katacita: Örülök.:) Azért annyira nem nehéz, bár ne készíts be mellé másik négyet.
VálaszTörlésZsófi. vannak benne ilyen részek, konkrét százalékot nem tudok mondani, mert nem tudom, neked mi a filozofálgatás, de a két 19. századi költő levelezésében sűrűn előfordul.
Jöttem helyzetet jelenteni:
VálaszTörlésTegnap elkezdtem a The Children's Book-ot, ma fel is adtam. Arra jutottam, hogy van valami Byatt stílusában amit nem igazán tudnék megnevezni, de frászt kapok tőle. Valahogy se ez, se a Mindenem nem tudott berántani, de ez még ráadásul olyan stílusban is van írva mint egy történelem tankönyv.
Olvasok inkább Sarah Waters összeset. :)
Valami ilyesmire számítottam.:)
VálaszTörlésJól van, könnyen kiismerhető vagyok. :D
VálaszTörlésNem tudok rólad sok mindent, de a Byatt-es beszélgetésünk alapján le tudtam vonni pár halovány következtetést.:)
VálaszTörlésJó tudni, engem azért még bosszant, hogy nem tetszett. :D
VálaszTörlésFülszöveg alapján nekem ezt szeretnem kéne. Entropic is jókat írt róla és általában egy véleményen szoktunk lenni.
Már attól félek, hogy munka mellett többet már nem fogok "komolyabb" irodalmat élvezni. Azt hiszem ha végeztem a mostani olvasmányommal előveszek valami régi kedvencet a lelki békém helyreállítása végett. (Burgess - Földi Hatalmak vagy Huxley - Pont és ellenpont. Vagy mindkettőt.)
Zsófi: töredelmesen bevallom, hogy én is félbehagytam a Mindenemet, pedig elvileg nekem is kellett volna, hogy tetsszen...
VálaszTörlésZsófi: bocsi.:D
VálaszTörlésAzért egy pár százalékos eltérésre van esély, az olvasás néha egy nagy lutri,:)
Ettől most én is félek, olyan az agyam, mint egy leolvadt jégszekrény. Pedig a buszozás alatt lenne éppen időm olvasni, csak túl fáradt vagyok hozzá.
Szilvi: neked mi volt vele a gondod? (Akármi is, örülök, hogy nem vagyok egyedül. :))
VálaszTörlésMost én is eléggé kivagyok, a legutóbbi kommentem óta tudomásomra jutott egy olyan dolog ami eléggé felzaklatott, tegnap reggel óta gyomoridegem van. (Hú ez most drámai volt, végső soron a főnökék magánéleti gondja ami vagy érinti majd az állásom valamikor a jövőben, vagy nem, de nem is én lennék ha nem idegeskednék rajta már most.)
Lehet, hogy keresnem kéne valami vicces/könnyet könyvet következőnek, nem kell nekem most még egy Sarah Waters féle érzelmi hullámvasút is mindezek tetejébe. :) (Ilyenek miatt nem tudom előre meggtervezni mit fogok olvasni.)
Én sose tudtam buszon olvasni, úl nagy a zaj.
Nem tudom már megmondani, hogy konkrétan mi volt a bajom vele, de nem kapott el....
VálaszTörlésZsófi: az megnyugtat, ha elmondom, hogy én még azon is idegelem magam, hogy reggel le ne késsem a buszt?:)
VálaszTörlésSzerencsére ezek nem túl zajos járatok (az emberek még túl álmosak, ill. már túl fáradtak a zsibongáshoz), kivéve, ha bepörgött kisgyerek száll fel.