Marsbéli krónikák

"Fogtam a szent vallási ereklyéjét, és egy fogóval meg egy csavarhúzóval hosszú szálkákra vagdostam. Ha van Isten, a helyzetre való tekintettel csak elnézi nekem a dolgot.
Ha pedig az egyetlen rendelkezésre álló vallási ikon tönkretétele miatt sebezhetővé váltam a marsi vámpírok számára, akkor így jártam, vállalnom kell a kockázatot."

Andy Weir: A marsi

"Erre rábasztam.
 Ez a jól megfontolt véleményem.
 Rábasztam."

Így kezdődik Andy Weir közőrjöngésnek örvendő regénye. Igazi epic kezdőmondat, fel is jegyeztem a legjobb kezdőmondatokat tartalmazó piszkozatomba.
De én is rábasztam, mert már megint elszórtam valahova a jegyzetem, szóval kénytelenek lesztek beérni a kósza gondolataimmal. Nem mintha nem írtak volna le már mindent vele kapcsolatban, de ahogy Mark lesz valószínűleg az első ember, aki meghal a Marson, én leszek az első, aki nem lesz rajongó.

Tulajdonképpen innentől tökmindegy, mit fogok írni, mert úgyis csak ennyi marad meg mindenkiben.:P De azért koptatom a billentyűket (a "tépem a számat" ezúttal téves kifejezés lenne), mert ez a kedvenc hobbim.
Ez egy korrekt könyv. Scalzinál írtam egyszer, hogy baromi nehéz lehet ilyen... kiegyensúlyozott könyvet összehozni. Legyen könnyű, pörgős, vicces, de legyen mondanivalója és mélysége is, meg ne papírmasé figurák rohangáljanak benne. Ez a drága Andynek is sikerült, sőt, Scalzinál jóval több tudományt vagy mit szuszakolt a könyvébe, tehát az ínyenc sci-fi imádóknak is tetszhet (sőt, tetszik), nemcsak a műfajszüzeknek.
Ahogy az tudott, szegény Mark nem elég, hogy ott ragad a Marson, képtelen kapcsolatba lépni a csapatával és a Földdel is. Mit csinálna ilyen esetben egy átlagos ember? A sárga földig leinná magát, utána szép lassan éhen halna. Ezért nem küldenek átlagembereket az űrbe meg egy másik bolygóra. Helyette kilövik Markot, aki a mindenféle kiképzés és amerikaisága mellett még pluszban is... optimista? Túlélő típus? Igen, meg makacs. Néhány okos ember azt mondja, Mark nagyon is depressziós, ezért tűz ki maga elé célokat. Tuti így van, meg az asztronauták a világon meg azon kívül mindenre fel vannak készülve, de azért jólesett volna a pesszimista lelkemnek egy kis nyilvános nyűglődés. Ha valahol, hát a Marson igazán jót lehet nyafogni, a porszemeket aligha zavarja.
Igen, tudom, genya vagyok, miért akarom, hogy ez a fickó szenvedjen, elég fejtörést okoz neki, hogy ne robbantsa fel magát / ne haljon éhen vagy szomjan addig, amíg a következő expedíció oda nem ér. Ha jól emlékszem, ez négy éves marsi üdülést jelent. Egyedül, némi diszkózenével és az A.C. összessel felszerelkezve. Úristen.
(Arra még mindig nem bírtam rájönni, miért akar valaki űrhajós lenni. Csak szívás lehet a vége.)
Hogy kinyögjem végre, mi bajom van: ja, már mondtam. Túl amerikai. Mindenki olyan laza, mint egy éppen kinyúlt gumibugyi, hangos, káromkodik, viccesen riposztozik.  Amivel nincs baj, csak nekem nem jön be.
A másik dolog (ha a gumibugyi után nem, ezek után biztos jönnek a kövek postán): kiderült, hogy ez a könyv a határom a sci-fiben, vagy ez a fajtája, ha úgy tetszik.

Itt kiteszem a pontot, mert ha valamivel nem vagyok kompatibilis, azon nem szeretek hosszan rugózni. Nem passzol a lelkivilágomhoz, de rajtam kívül tényleg mindenki imádja, tehát miattam senki ne tartóztassa meg magát. És még azt is megtudjátok, hogyan kell hidrazin segítségével vizet előállítani, meg pisivel rakétaüzemanyagot, és a plutónium tulajdonképpen tök jó dolog.

Eredeti cím: The Martian
Kiadó: Fumax
Kiadás éve: 2014
Fordította: Rusznyák Csaba
Ár: 3495 Ft