2014. november 27., csütörtök

Csizsik-pizsik

"Játék volt a titkolózás, játék a készülődés, játék a várakozás is. S hiába voltak nagylányok - némelyik már felnőttgondokkal, felnőttörömökkel -, valamennyien szerettek játszani."

Janikovszky Éva: Aranyeső
[Értékelés: 5 cicaképű Erzsi az 5-ből]
Kedvenc karakter: András, Eszter

Burián Ágnesnek nem sikerül az egyetemi felvételije, így kerül - némi keresgelés után és jókora daccal a lelkében - a nővérképzőbe, amely nem is olyan rossz hely, mint amire számított.

Amikor olvastam ezt a regényt - kb. egy hónapja -, úgy éreztem, már nemcsak Szamohina Szaska és Eva Katchadourian vagyok, hanem Burián Ágnes is. De, azt hiszem, mindenkiben van egy kicsi Ágnesből: aligha van olyan ember, aki ne érezte volna úgy, az egész világ összeesküdött ellene, mindenki haragszik rá, titkon vagy nyíltan kigúnyolja, megalázza, mintha csak éreznék a csalódás keserű gyengeségét, és csakazértis belerúgnak a földön fekvőbe, hadd kínlódjon. És hány ember érzi ezt érettségi, felvételi, vizsga után! Hörr, kész rémálom ez a lelkiállapot, és nem egyszerű kivergődni belőle. Ágnesnek sem (az "Ági"-t nem szereti!). Nagyon megkedveltem őt, hiába '72-es kiadás a saját példányom és hiába nagyon mások az én családi körülményeim és környezetem. Ezért gondolom úgy, hogy az Aranyeső - az Abigélhez* hasonlóan - egyike azoknak az ifjúsági regényeknek, amelyek valóban időtállóak és sokat tudnak adni az olvasóknak.
És az a kamaszkori dac és düh, óh, istenem! Az ujja hegyétől az utolsó haja száláig átjárja az embert, olyan tűz ez, ami egy pillanat alatt képes lángra lobban, és egy szívdobbanás alatt elhamvadni. Erőt ad és kimerít. A szerelemről és az ekkori önsajnálatról nem is beszélve. Ágnes is lobog és kialszik, ahogy bármelyikünk, közben pedig sok mindent megtanul másokról, az életről, és elsősorban önmagáról. Jó volt őt kísérni és visszaemlékezni a saját lángolásaimra.

"Mert mit ér az olyan álmatlan virrasztás - legyen az a legőszintébb fájdalom szülöttje -, amelyről senki sem tud? Sírni is csak úgy lehet igazán, szívből jövő keserűséggel, ha tanúja van könnyeinknek; a magányos ember hamarabb belefárad."
 ________
*Az Abigél hasonlóság azért is érdekes, mert itt is szerepel a "banánzöld" szó (ilyen színű szappant koboznak el Ginától), és maga az Abigél név.

Kiadó: Móra Ferenc Könyvkiadó
Kiadás éve: 1972
Ár: pár száz Forinttól felfelé




4 megjegyzés:

  1. Erre nem is emlékeztem, hogy írtál róla :) Nekem is még mindig a legnagyobb kedvencem, a sok korlenyomat miatt/ellenére azért Janikovszky mennyire el bírta találni a 18 évesek lelkiállapotát az valami csoda.

    VálaszTörlés
  2. Emlékszem, mennyire tetszett neked ez a könyv, aztán hogy nekem meg mennyire nem. Bár nem sok pöttyös-csíkos éri el nálam, hogy felnőttkoromban (is) szeressem, ezért is félek néha elővenni őket. Azért az Abigél pl. örök kedvenc marad, meg van egypár másik, de nekem ebben sok volt az üresjárat.

    VálaszTörlés
  3. Lobo: csak egy áthozott régi post.:)

    katacita: én nagyon kevés csíkosat meg pöttyöset olvastam (szeretném bővíteni a számukat), az Abigélt is szerettem. De ez a félelem nálam is megvan, az Aranyesőhöz már akkor idős voltam (úgy értem, Ágneshez képest), de mégis vitt magával. Mondjuk elég rossz időszakban olvastam, lehet, hogy ennek is szerepe volt benne.

    VálaszTörlés
  4. Én viszont most élem igazi csíkos-pöttyös korszakomat! Imádom őket! És kisit örülök, hogy régen kimaradtak. Ez is listás, de még mennyire! :) Még nem olyan sokat olvastam, de nézz körül, hátha találsz olyat, ami még várat magára: http://miamonakonyveldeje.blogspot.hu/search/label/P%C3%B6tty%C3%B6s%2Fcs%C3%ADkos

    VálaszTörlés