A freeblog végső halála

Tiszta röhej, mennyire széthullik körülöttem minden, és akkor még a virtuális világ is. Úgy tűnik, a freeblog végleg megadta magát az enyészetnek, engem bár be se enged. Néhány bejegyzést régebben lementettem, de bevallom, semmi kedvem a több ezer vacakot a google emlékezetéből előkotorni és ide felapplikálni. Mert csak a könyves bejegyzésekből is több száz van (ezer felett volt a bejegyzések száma, a kommenteké meg kilencezer felett), a csacsogósakból meg az egyebekből még több. És a kommenteket nem tudom áthozni, szóval kb. értelmetlennek érzem, hogy nekiálljak ennek a nagy munkának. Pláne, hogy mindig megállapítom, milyen rosszul írtam.:)
Azt szeretném, ha egy az egyben át tudnám tölteni ide az egészet, kb. három kattintással, igen, lusta vagyok.

A többiek:
Joey
PuPilla és a hasznos instrukciók

UPDATE (21:01-kor): Hűűűű, ez kegyetlen. Hatvanhat bejegyzést mentettem el ide, aztán a blogspot háromszor igazoltatott, miszerint nem vagyok robot. Féltem, hogy kicsuk a saját oldalamról, ezért áttértem a Wordre. Az Olvasmánylista c. oldal alapján haladok, most fejeztem be a "D" betűt. Orcátlanul kevés az ebbe a blogba írt bejegyzés.
Két postot csak úgy találtam meg, ha az adott hónapra kerestem rá (pl. "2010 november Amadea"), mert Chris Moore egyik könyvénél csak a megosztás opciót kínálta fel a Google, a Bűbájos Maryt pedig egyszerűen nem találta.
Amikor így keresgéltem, láttam a többi postot is, a verseket, idézeteket, képeket, körkérdéseket, listákat, megjelenéseket, borítókat, és még sok mindent. Meg persze a rengeteg kommentet. Ha nagyon precíz lennék, ezeket is lementeném, de hiába bírom nagyon jól a favágómunkát (kivéve, ha szingularitással kapcsolatban kell tárgymutatózni), erre már nem vagyok hajlandó. Egyrészt túl macerás, másrészt én előre szeretek nézni, sokszor érzem úgy, hogy az elmúlt dolgok lesúlyoznak, érzem az avas ízüket a számban, a poros szagukat. Mert elmúlt. És ami elmúlt, magunk mögött kell hagyni, legalábbis nekem, ráadásul túl jó a memóriám. Nem szeretek arra emlékezni, mennyire indulatos voltam annakidején, milyen rondán beszéltem (most is elég cifrán tudok káromkodni, de már nem fűzök öt szitkot egy mondatba - egy nyolcszavas mondatba), és emlékszem, melyik postnál támadtak meg trollok, az se volt egy pepsi érzés.
Ugyanakkor nem akarok mindent veszni hagyni, a Dennis Lehane könyveiről írt postokat, A Manderley-ház asszonyáét, azt a tényt, hogy 2007-ben olvastam Az időutazó feleségét és Juen ajánlotta kommentben. Rövid időn belül elmentem a Szandiba és 10% kedvezménnyel megvettem, aztán rögtön elolvastam, azóta is hálás vagyok az ajánlásért. És ugye, mennyire máshogy csináltam akkor a dolgokat? Nem voltam tisztában minden friss megjelenéssel. Nem vettem regiment könyvet, és nem szankcionáltam magam, nem tornyoztam fel több kupacnyi olvasatlan kötetet. Nagyon máshogy írtam (szerintem bődületesen rosszul:D) 2006-ban, amikor elkezdtem blogolni, és most, 2013-ban. Már el is felejtettem, hogy anno egy kis fülszövegszerűséggel kezdtem a postot, amelyben az utolsó mondat pontpontponttal ért véget, utána jött a véleményem. De a mai napig egy tetszetős idézet díszeleg a bejegyzés legelején (kivéve, amikor nem találok érdekes mondatot vagy párbeszédet, vagy nincs hozzá kedvem) és a végére leírom néhány adatát.
Valamiért a blog... szellemiségét is másnak érzem, mint egykor. Régen annyira lelkes voltam, talán így lehet pontosan megfogalmazni. Most is nagyon szeretem a blogomat, de már máshogy viszonyulok hozzá. Kevésbé vagyok intenzív, hebrencs, nyitott. Váá, egyszer szeretnék olyat csinálni, hogy újraolvasom egy régi könyvem (mondjuk pont Az időutazó feleségét, már évek óta érik, csak hát annyi könyv van...), és egy postba rakom az új és régi irományom róla. Markáns lesz a különbség, az biztos.
Juj, és mennyi szart elolvastam... tök ciki, de Coelhótól nem egy izét olvastam, rengeteg Koontz, Jackie Collins díszeleg a listán. Nem szégyellem őket, mert akkor erre volt szükségem, és néha szükség van a rossz könyvekre (amiket akkor egyáltalán nem éreztem rossznak), de néha kicsit verem a falba a fejem, hogy ha anno kicsit tudatosabb vagyok, mennyiv... igen, mennyivel előrébb lennék most. Megtaláltam egy régi listát, amin híres művek vannak, olyanok, amiket halálunk előtt illene elolvasni. Hát, szégyen, milyen keveset olvastam el azóta:D