amely azt hivatott ábrázolni, hogy tetszik nekem ez a könyv.
"Rátekintett Rosára, a legnagyobb lányára, és mint mindig, most is elámult rajta: mintha nem is hús-vér ember volna; különös, varázslatos szépsége még őt is újra meg újra felkavarta. Nívea már a lánya születése előtt tudta, hogy angyali lényt vár, mert megjelent álmában, így hát nem lepődött meg, amikor a bába az újszülött láttán felkiáltott. Rosa fehér volt, sima és ránctalan, olyan, mint egy porcelánbaba azzal a zöld hajával, sárga szemével... Dadus a kislány első fürösztésétől kezdve kamillás főzetben mosta a haját, hogy tompítsa a színét, így olyan árnyalatot kapott, mint az antik bronz... De ezek a cigány praktikák sem használtak, és hamarosan híre járt, hogy angyal született... Bőrének halványkékes árnyalata, hajszíne, mozdulatainak lassú bája, hallgatagsága, mind sellőt idéztek."
"Dadusból idővel olyan asszony lett, akinek nincs kora, ifjúságának erejét érintetlenül hagyták a múló évek; képes volt bújócskázni, ugrabugrálni, hogy elriassza Clara némaságát; egész nap fakanállal kavargatta a pokoli tűz mellett a rézüstben bugyborékolva pöfögő birsalmát a leghátsó udvarban, és amikor besűrűsödött az édes, topázszínű folyadék, különféle formákba öntötte, aztán Nívea szétosztotta a szegények között. Dadus megszokta, hogy gyermekhad veszi körül, és amikor a többiek felnőttek és kirepültek, minden gyengédségét Clarára zúdította. Bár a kislány már kinőtt abból a korból, úgy fürösztötte, mint egy apróságot, a zománc fürdőkádban jázmin-és bazsalikomfőzettel locsolgatta, szivaccsal dörzsölte, gondosan beszappanozta, fülének, lábának egyetlen kis hajlatát sem hagyta ki, kölnivízzel illatosította, hattyúprém pamaccsal hintőporozta, végtelen türelemmel kefélgette a haját, míg fénylő és hajlékony lett, mint a tengeri növények. Öltöztette, megvetette ágyát, tálcán vitte be a reggelijét, hársfateát itatott vele idegnyugtatónak, kamillát, ha fájt a gyomra, citromot, hogy a bőre áttetsző és hamvas maradjon..."
"Clara a családi ház falai között serdült fel a gyermekkorból, a bámulatos históriák és a csendes nyugalom világában, ahol nem óra és naptár mérte az időt, ahol a tárgyak saját életet éltek, ahol az eltávozottak együtt ültek az asztalnál az élőkkel, és társalogtak velük, múlt és jövő szerves egységbe olvadt, de a jelen valósága úgy hatott, mint törött tükrök kaleidoszkópja, amelyben bármi megtörténhet."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése