2013. szeptember 19., csütörtök

Egyszer

Eredetileg a "Szeretnék" címet akartam adni a postnak, de már túl vagyok azon, hogy ezzel az igével feliratozzak vágyott dolgokat. Nem mintha az "Egyszer lesz..." kezdet hatékonyabb megvalósulást ígérne, de valahogy el kell kezdeni.

Tehát.
(Szeretnék.) Szeretnék a kedvessel őszi erdőben sétálni (ez nem fogcsikorgatással és káromkodással tarkított, hegymászós túrát jelent:), érezni a levegő füstillatát és csípős ízét, rugdalni az arany, bíbor és selyembarna faleveleket. Szeretnék a séta után kandalló elé kucorodni, fogni a kezét, nézni a pattogó tüzet, forró csokit inni és a tűz fényénél összebújva olvasni.

Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen
(Egyszer.) Egyszer lesz egy saját sarkom, íróasztal, szék, mellette az olvasós fotel, ami elég nagy, hogy elnyújtózzak benne és alkalomadtán elszundítsak. Egy apró ficak, ami csak az enyém és nem foglalják el az engedélyem nélkül, nem változtatják meg a rendjét erőszakosan.

Kép innen
Ez nemtommi, de cuki
Kép innen
Kép innen
Kép innen
Kép innen

11 megjegyzés:

  1. Ugyan már. :) Nem szoktunk mi hegyet mászni, legfeljebb sétálni a hegyekben. :P
    De értem azért a finom célzást. :)

    VálaszTörlés
  2. Kérem, amit hegynek nevezni, és én kiülök a hegy orrára, akkor az nekem hegymászás;)

    VálaszTörlés
  3. De édesek vagytok :D
    Valami lájtos kirándulás nekem is jól esne, de szigorúan borús időben, amikor nincs lepke.
    Szamárfül, jézusom!! Az az alatti képen levő helyen viszont laknék.
    Van kandallótok?:) Vagy ez csak egy idilli álomkép?

    VálaszTörlés
  4. Kata: ííí:D
    A lepkéket, szitakötőket, darazsakat, egyéb pokolbéli szörnyetegeket én se bírom. De eddig csak egy lóval és sok kutyával találkoztam sétálás közben.
    És mintha a lapok kicsit hullámosak lennének!
    Sajnos nincs:( Ez csak ábrándozás.

    VálaszTörlés
  5. Most kedvem támadt egy kis sétához. Na jó, nem MOST, töksötétben, de valamikor hamarosan. Még jó, hogy cirka öt percre innen van az erdő (bibíí!), csak épp... hát na, oda nem jó egyedül menni, túl sok a kretén a környéken, és engem valahogy mindig meg is találnak az ilyenek :P

    VálaszTörlés
  6. :DD Ó, engem is megtalálnak, legutóbb kedden sikerült nekik:/

    VálaszTörlés
  7. Akkor pacsi! Egyébként egy középiskolai barátnőm egyszer tökéletesen leírta a helyzetet, idézem: "te valami mágnes vagy, ami vonzza a hülyéket". Hát, ja :D (Azzal a kiegészítéssel, hogy az eltévedteket is mindig bevonzom, szerdán negyed óra alatt kétszer kellett útbaigazítást adnom az aluljáróban :D)

    VálaszTörlés
  8. Abban az aluljáróban nem is csoda.:)) Tőlem is szoktak útbaigazítást kérni, mennyi az idő, van-e egy percem egy kérdőívre, stb.

    VálaszTörlés
  9. Édesek vagytok :)
    Olyan gyönyörűek az őszi képek, de perpill makacs megfázással küzdök, és bár szívem szerint állandóan sárguló levelekkel tarkított esős-szeles őszi erdőben sétálnék, most jobban vágyom egy meleg takaróra :(
    Vágyaid megértem, nekem most lett meg a vágyott tökéletes kis birodalmam, és imádom (még írni is más így...). Bár az a fránya kandalló hiányzik, pattoghatna itt mögöttem, de hát panelba beépíteni pöttyet macerás :D

    VálaszTörlés
  10. Jajj, a kérdőíveseket ne is mondd! Egyszer megtalált egy Greenpeace-es kislány. Édes istenem, azt hittem sose szabadulok :D Máskor meg egy nő közölte velem, hogy látja rajtam a szerencsémet, de pl olyan is előfordult, hogy elátkoztak a buszon.

    VálaszTörlés
  11. Ilweran: láttad volna, milyen édesdeden aludtunk két órát délután:DD
    Ó, jobbulást:(
    Vagy vehettek vaskályhát:DD

    Nokedli: jesszusom:o

    VálaszTörlés